Médiavadász

A madár az ász

A média urai

A közvélemény túlnyomó részének leghalványabb sejtelme sincs arról, milyen célokat szolgál a sajtó valójában. Most lehull a lepel néhány részletről, amikről maguk az ötletgazdák tálalnak ki.

„Hazudunk, mint a fene”

Azt teszitek, amit képernyő mond nektek. Úgy öltözködtök, úgy esztek, úgy nevelitek a gyerekeiteket, de még úgy is gondolkoztok, mint a képernyő.

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Egy nagy színházban élünk. A darab címe, amit játszanak, „Demokrácia”. És ahogy látjuk, a „médiaszabadság” is csak egy eljátszott illúzió ebben a színházban.

Tanulmányozni azt, amit valójában nem lehet – a tudatalatti befolyásolás globális térnyerése

A nagy gyártók dollármilliókat ölnek pszichológiai kutatásokba, manipulációkba, reklám- és propaganda-technikák kidolgozásába. Rejtett jelentésű szimbólumokkal és képekkel, az irracionális szférában visszhangzó szavakkal, stb. befolyásolják a tömegeket. Arra törekszenek, hogy megnyerjék az embereket és meghatározzák a választásukat, például megvásároltatva velük azt, aminek nem is érezték szükségességét.

Alan Watt: Az emberi psziché manipulálása

Elkészült az Alan Watt interjú szöveges változata. Ebben a fontos anyagban igen érthetően mutatják be, hogy milyen megdöbbentően aljas technikákat alkalmaz a háttérhatalom az emberi gondolkodás befolyásolása, és a kultúra lerombolása érdekében. Alan Watt egy ismert író, rádiós műsorvezető és az emberi manipuláció hosszú távú stratégiáinak kutatója.

Az új évezred hamis prófétái: Steve Jobs

Steve Jobs legnagyobb bűne éppen az, amit legnagyobb erényének szokás tekinteni: világhírű termékei. Elhitette a világgal, hogy amit létrehozott, az egyfajta beutaló a földi paradicsomba. Jobs nem csupán kiváló üzletet csinált, Jobs új vallást alapított, a szcientizmus vallását.

A Kétszínű Kutya Párt bűntudatkeltő kampányáról

A Kétfarkú Kutya Párt nevű gittegylet „alulról jövő kezdeményezésként”, „civilektől összeszedett pénzen” betolakodók befogadását propagáló óriásplakát kampányt indított.

Hogyan nézzünk videoklipet?

Jelen írásban néhány pontban összeszedjük, mikre érdemes odafigyelni a manapság nagy népszerűségnek örvendő videoklipek megtekintésekor. Elemzésünket Beyonce ’Ghost’ című klipjével illusztráljuk.

Buzi-propaganda

Amióta világ a világ az egészséges és normális ember az ellentétes neműhöz vonzódott. Vagyis a homoszexuálitás betegség. Deviáció, aberráció, perverzió, degeneráció.

Piaci fogások vagy valami egészen más? Sátáni szimbólumok hétköznapjainkban

Tanulmányunk arra mutat rá, hogy a mai nagy cégek, vállalatok logóit, elnevezéseit kiemelt tudatossággal alkották meg, melyek célja az emberek negatív befolyásolása és áthangolása.

Az ISIS elnevezés eredete

Az Ízisz kultusznak a szabadkőművességben meghatározó szerepe van. Az Ízisz istennőhöz társított tulajdonságok teljes mértékben lefedik az ISIS tevékenységét, amely egy világot rombol, hogy aztán egy új világ építéséhez nyújtson alapot. Ez a világ a korábbi cikkünkben említett „Nagy Izrael”.

„Az önök állítólagos mindenről való tudása csak illúzió”

„Önök nem állnak semmiféle kapcsolatban az úgynevezett tudománnyal, a technikai fejlesztéssel, az űrkutatással vagy a kormányzattal – csak a médiával. Mindent onnan tudnak.” Részlet az Elme gyilkosai című regényből.

Interjú a Médiavadász főszerkesztőjével

Mivel a híreket lehetetlen elkerülni, úgy döntöttem, hogy akkor viszont helyes értelmezésükkel fogok foglalkozni, méghozzá a lehető legjobban, hogy az ország még eszmélni kívánó rétegét hozzásegítsem a tisztánlátáshoz.

Bűnben fogant média

A média mindig is az ideológiai harcról szólt, az emberi tudat mozgatásáról és felügyeletéről. Ez a tévé és az internet világában kifejezetten jól kivitelezhető, és pedig a legrejtettebb, legkörmönfontabb módon.

A liberális szennyoldalakról

A modernitás ügynökei rengeteg pénzt és energiát öltek abba, hogy létrejöhessen az internet világa, amin keresztül profi módon követhetik és befolyásolhatják a felhasználókat. Az internet és az ott működő honlapok nagy része nem értünk létezik. Ahelyett, hogy értékeket mutatna fel, befogni akar és vezetni, és végül szakadékba terelni.

1 2 3