
Oroszországban bemelegedett a Rammstein
A Rammstein tegnap (július 31-én) Oroszországban koncertezett. Az orosz törvények tiltják a homoszexuális propagandát fiatalkorúak előtt. Több se kellett nekik, egy csókkal demonstrálták, hogy nem értenek egyet az ilyesfajta „középkori” mentalitással. Állítólag ez még a rajongók körében is nagy felháborodást keltett. Vannak, akik lemezgyűjteményüket készülnek kidobni, ruháikat eladni, tetoválásaikat kiszedetni stb. A Rammstein persze mindig is provokatív volt (és voltak már ennél durvább dolgaik is a színpadon), de azzal, hogy az oroszországi törvényekkel szembemenve tették mindezt, egyértelmű politikai állásfoglalást tettek az LMBTQXYZ kérdésben, éspedig nagyon nem a helyes oldalt támogatva.
Tegyük hozzá, ezekben az időkben az igazán tökös provokáció épp ennek ellenkezője lett volna. Ma ugyanis már a „fejlett” nyugaton nem túl eredeti ilyet képviselni, és nem is kell semmilyen atrocitástól sem tartania annak, akik beáll a homoszexuális lobbi mögé. A megbélyegzést és ellehetetlenítést is felvállaló lázadás jegyében ma éppen azok lépnek fel, akik kiállnak a hagyományos értékek mellett.
Idén más helyszíneken is demonstrálták már, hogy a látszat ellenére ők is beálltak a sorba, hogy stréber nebulóként hajtogassák azt, amit a libsi karmesterek felülről fütyülnek nekik:
Lengyelország, szivárványos zászló