Gyere, játsszunk szektásat!

Bizonyára sokan látták már ezt a videót, amiben Orbán Viktor fia egy neoprotestáns gyülekezet rendezvényére hív minket.

A Felház egy tipikus tárd ki a karod és vonyítsd, hogy „Jézus szeret” történet.

Boruljatok egymásba, öleljétek át a másikat, kezeket a magasba és jöhet Jézus haver!

FELHÁZBA ZÁRT KÖZÖSSÉG

Nem szeretnénk persze nagyon megbántani azokat a rászedetteket, akik belekeveredtek ebbe a baljós szektába, de rettentő szánalmas, amiket ezeken a rendezvényeken művelnek. Érthető, hogy szerencsétlen fiatalok ebben a vallástalan és agresszív világban kétségbe esetten keresnek maguknak valami menedékszerű valláspótlékot, de sajnos kiszolgáltatott helyzetükből adódóan nem ismerik fel, hogy amit találtak, az egy átverés.

„Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.” (Mt 24,5)

A Szentírásnak ezen szavait mindig szem előtt kell tartanunk, amikor vallásokkal foglalkozunk, főleg ha úgynevezett neoprotestáns egyházról van szó. A magasba emelt karok, a gitár és a modern zenék, a fennhangon előadott „hitvallások”, a színpadon könnyek közt megtérők simán megtéveszthetik azokat, akik nem igazán ismerik, mi is a vallás és az Istenhit lényege. De azért

egy épeszű embernek minimum gyanakodnia kellene, ha egy 18 éves kis vakarcs (mellesleg nem kevés gyűlölettel a szemében) olyanokat mond, hogy Isten hétfőn azt kérte tőle, hogy szervezzen egy rendezvényt a körcsarnokba.

Ezek komolytalan és nevetséges dolgok.

FelházA buzi, a zsidó és az Orbán gyerek meghozták neked a megváltást!

Állítása szerint a Felház nem egy újabb neoprotestáns egyház akar lenni, hanem csak egy „dicsőítő közösség”, akik minden felekezetből várják a fiatalokat. Ahogy egy interjúban az egyik szervező mondja, náluk mindenki a maga módján dicsőítheti az urat. Tehát van, aki csendben imádkozik, ahogy mondjuk a katolikusoknál szokás, van, aki gitárral énekelget, mint ahogy újabban az evangélikusoknál szokás és van, aki az első sorban rángatózik, mint ahogy a hitgyüliben szokás.

Nem más ez, mint egy álvallásos mázzal leöntött liberális szeánsz. Pont erre volt most szüksége az országnak!

Legyetek nyitottak testvéreim!

„Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Mt 6,6)

Az imádkozás a legbelsőbb titkunk, amit nem, hogy nem szabad pózként mutogatni mások felé, de lehetetlen is, ugyanis akkor megromlik, és már nem lesz ima. A kifelé végzett ima mesterkélt és hamis, az nem Istennek szól, hanem a többi embernek. És ez így blaszfémia. Ez az egyik óriási átverés a neoprotestáns egyházakban. Sokan azt hiszik, hogy attól lesz egy ima őszinte, ha az kifelé látványos, pedig pont a fordítottja igaz. Amit ezek a fennhangon „dicsőítő” szerencsétlenek előadnak az, ha jobban megnézzük, burkolt önimádat. Aki valóban hisz Istenben, annak nem kell fennhangon bizonygatnia. Tudja magáról, és nincs szüksége rá, hogy ezt úton útfélen hangoztassa.

13104704_1541914359444656_1581786423_nA fiatalokat fiatalos viselkedéssel lehet megszólítani. Legalábbis ez lehetett a videó készítőinek jelmondata. A buzi, a zsidó és az Orbán fia közül meglepő mód pont Gáspár a legkevésbé idegesítő. Mind a hárman nevetségesek, de amit a balszélső és a középső leművel, az egyenesen cirkusz. A megjátszottság, mesterkéltség, zavarodottság és a deriliumos szentimentalizmus olyan elegyét produkálják, amiben minden egyes gesztus, minden egyes mozdulat hazug és szánalmas.

Szeretet és szerénység bőrébe bújt farkassal van dolgunk: a Sátán soha sem szarvakkal és patákkal jön el, mert úgy mindenki megismerné. (Érdemes a felházi ficsúrok „Isten” és „Jézus” szavait „Sátán” és „Antikrisztus” szavakkal behelyettesíteni, és beszédüket így végighallgatni.)

AZ UGANDAI SZÁL

Orbán Gáspár egy interjúban említi, hogy Afrikai útján „tért meg” és jött rá, hogyan is kéne dicsőítenie az urat. Konkrétan Ugandában járt és ott találkozott egy helyi szektával. Kis googlizás után könnyen ki lehetett deríteni, melyik lehetett az, a neve Pentecostal, amely a pünkösdi-karizmatikus mozgalom egyik legextrémebb szála. Ugandában nagyon elterjedt a helyiek körében. Így néz ki ott egy „dicsőítés”:

Jó indulattal azt mondhatjuk, hogy a Lipótmezőn rohangáltak ilyen megszállott szerencsétlenek. Kicsit élesebben fogalmazva,

ez pontosan az a jelenség, amit a Bibliában sátáni megszállottságnak neveznek.

FelházEzt akarja rászabadítani az országra a Felház (az idézet Orbán Gáspártól való)

Úgy tűnik, az Orbán család minden területen pusztítani akarja ezt az országot. Míg Viktor a politikában garázdálkodik, szerencsétlen fia a néger megszállottságot akarja elterjeszteni hazánkban. És nem szabad elfelejteni, hogy erre apja támogatásával minden eszköze meg is van.

FIDESZ ÉS HITGYÜLI KÉZ A KÉZBEN

Sokakat megtéveszt sajnos a Felház is, és az ehhez hasonló szekták, mint például a Fidesz legszorosabb szövetségese, a Hit Gyülekezete. A hitgyüli aljas működését és sátánista szeánszait már sok helyen bemutatták. Ezen a videón például beépített statiszták részvételével hülyíti híveit Németh Sándor.

Vajon a birkamenet nyuggereit nem zavarja, hogy Orbán fia is egy ilyen neoprotestáns szektácska vezetője lett? Bayer Zsoca is hallgat ez ügyben, és sem a TV2, sem az M1 nem tartotta fontosnak, hogy megkérdezze a „nagy keresztény” kormány miniszterelnökét, vajon kicsi fia miért alapított néger-lemúriai eredetű szektát Magyarországon? Ez a néger meghatározottságú „szellemiség” az, amely Orbán családjában megjelent, ugyanannak az Orbánnak a családjában, amely a szintén pentecostalista Hit Gyülekezetét államilag elismert egyházi státuszba emelte, s amelynek aljas sajtója az európai, sőt egyetemes eredetű metafizikai hagyomány és a heroikus magyar tradíció képviselőit „szektázza” le.

Vajon milyen húzások kellenek még ahhoz, hogy a Fideszes keménymagnál kiboruljon a bili és felismerjék, hogy egy nemzet- és keresztényellenes kormányt támogatnak?

Hámory Dénes

Facebook Comments

Válaszoljon

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.