Vállalati illúziókról – 2. rész

A vállalati illúziókról 68, több-kevesebb magyarázattal ellátott aforizma készült, amiket 7 részben közlünk egy hamarosan megjelenő, Az Integráció filozófiája című könyvből. Az aforizmák 3 részre oszlanak: 1. Vezetés és szervezet, 2. Stratégia, Identitás és Transzformáció, 3. Organikus funkciók és kommunikációs protokollok.

3. Az uralom és a hatalom nem pénznek rendelődik alá. Erről soha nem volt szó és soha nem is lehet szó, ez ugyanis lehetetlen.

A nagyvállalatokat futtató topmenedzserek kétség kívül befolyásos pozíciókat foglalnak el, és döntéseik következménye kihat a vállalaton túlra is, befolyást gyakorolnak közösségek, akár országok életére; tegyük hozzá, hogy meglehetősen negatív befolyást. A karrierépítés kulcsa, hogy az emberek egy hamis ideológiával messzemenőkig azonosuljanak és azt egyék-igyék-lélegezzék. Túlnyomó többségük, hogy finoman fogalmazzunk, nem rendelkezik azzal a belső hatalommal, ami ahhoz szükséges, hogy életüket egy koherens egységbe rendezzék. Nemcsak bitorolják a hatalmat, hanem szimbólumként pontosan a hatalom és az uralom ellentétét jelenítik meg: passzív médiumként szolgálnak olyan érdekeket, amik számukra felfoghatatlanok (lásd majd a 14. pont utolsó három mondatát). Ez az intellektuális passzivitás, függetlenül attól, hogy milyen tehetséggel rendelkeznek, diszkvalifikálja őket attól, hogy bármilyen szerepet játszanak az organikus szerveződés harmadik szintjén. Nem hagyható figyelmen kívül az az egyesek körében megmutatkozó beteges cinizmus, amivel mindahhoz viszonyulnak, ami a felső két szintet testesíti meg, és amihez egészséges körülmények között igazodniuk kellene; ez ugyanis arra utal, hogy semmilyen olyan kvalitással nem rendelkeznek, amik egy organikus szerveződéshez elengedhetetlenek: kasztalattiak.

Míg az előző korokban a kasztalatti réteg azért képes volt követni kvalifikált személyiségeket, mára a szerepe az értékek szétrombolása lett; kizárólag destruktkív tendenciákat hajlandó követni, abban viszont vezető szerepet játszik. Megtalálható nemcsak az üzleti élet csúcspozícióiban, hanem az akadémia területén is. Elkerülhetetlenné vált, hogy például az olyan fogalmat, mint a hatalom, annak kizárólag a legalsóbb szintű, legdurvább aspektusában tudják csak megragadni: az erőszak aspektusában. Nem túlzás azt állítani, hogy a vállalatokon belül, föntről lefelé többnyire erőszakkal érvényesülnek a dolgok. Persze mindent megtesznek, hogy ennek tompítsák az élét, de nincs az a coaching, workshop, counselling, csapatépítés és egyéb kezdeményezés, ami ezen változtathatna. Az erőszak sokszor burkolt és finom, de végeredményben erőszak. A burkolásra és finomításra kifejlesztett mechanizmusok tulajdonképpen komikusan is felfoghatóak, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy betartásuk kötelező. Gyakorlatilag minden, minden szinten elő van írva. Az úgynevezett vállalati kultúrák abszurd jelensége azt fejezi ki, hogy mi történik akkor, amikor a bármihez alkalmazkodni képes, versenyeztetett, tehetetlen kisembert hatalmi pozícióval jutalmazzák, hogy aztán, mint sikeres példakép inspirálja társait.

4. A gazdasági szféra szerves organizációkban maximum harmadrangú tényező lehet. Az első az intellektus, a második a hatalom.

Amint tágabb környezetben a szerves hierarchia két legfelső szintje eltűnt és az intellektus és a hatalom koncepciója felfoghatatlanná vált, ezeket mintegy pótolva megjelent a gazdaságmánia, sőt a gazdaságfétis, aminek az eredményeként gazdasági szempontokból gyakorlatilag bármi igazolható, a gazdaságot mintegy törvény fölé helyezve. Az üzlet, egy szélsőségesen romlott formában az élet kontextusává vált. A mechanikus üzleti szervezetekben a profit helyettesíti a princípiumokat, lényegében likvidálva bármely okot arra, hogy az emberek [adekvát elvek mentén] szerveződjenek. Amint a pénzt kivonjuk az egyenletből, az egész rendszer a darabjaira hullik. A mesterséges szervezetek tulajdonképpen mindig pillanatokkal az összeomlás előtt állnak, ami csak egyre több pénzráfordítással, intellektuálisan egyre passzívabb, vagy pedig egyre nagyobb mértékben félrevezetett alkalmazottakkal kerülhető el. Az intellektuálisan passzív, de a karrier vagy a pénz bűvöletében tartott és értelmetlen tevékenységgel legfoglalt, szélsőségesen aktív játékosokra kortünetként tekinthetünk. Szinte senki sincs a helyén; azok, akik a három legfelsőbb szint betöltésére hivatottak, egy romlott és korrupt környezetben találják magukat, aminek az eredeti rendeltetése már rég megszűnt, így nem találják a helyüket. Ez azt eredményezte, hogy többnyire 4. és 5. szintű emberekkel töltődött fel a vallási, politikai, katonai, akadémiai és üzleti vonal, akik, lássuk be, bitorolják ezeket a pozíciókat.

5. A pénzt harmadrangú, illetve még alsóbbrendűbb emberek tévesztik össze a hatalommal.

Ez ma különösen jellemző. Korábbi korokban senki sem keverte össze a kettőt, függetlenül attól, hogy a szerves hierarchia melyik szintjén állt. Azzal, hogy eltűnt a legmagasabb két szint, és ennek következtében az úgynevezett társadalmi élet egyre gépszerűbbé, az üzlet pedig egyre inkább az élet kontextusává válik, elkerülhetetlen, hogy a minőségtelen elemek (5. szint) válnak a legaktívabbá. Minőségtelenek abból a szempontból, hogy nem rendelkeznek szerves funkcióval, tehát nem lennének képesek olyan szerepet betölteni, ami organikus funkcióknak megfelelő. Csak absztrakt szerepekre alkalmasak, amiknek a megálmodása az üzleti világnak nem okoz problémát. Ez a hanyatló folyamat felelős azért a sötét pragmatizmusért, ami a rossz értelemben vett egyszerűsítésekhez, szimplicizmushoz vezetett (pl. környezetszennyezés, transzhumanizmus, génmódosítás stb.). Nem sok optimizmusra ad okot az a büszkeség, amit a minőségtelen tömegember nyilvánít meg saját ostobaságával kapcsolatban, ami lépten-nyomon tetten érhető az üzleti életben, amikor topmenedzserek ellenséges agresszivitással viszonyulnak mindenhez, ami mondjuk a filozófiával kapcsolatos, mialatt buzgón állnak neki, hogy jobbá tegyék az „egész világot”. Identitásukat kizárólag pozíciójukból, illetve projektjeikből nyerik, amik nélkül megsemmisülnek és mintegy visszamerülnek az arctalan tömegbe, ahonnan előbukkantak. Vannak közöttük, akiket meglep az elért mennyiségi siker, és azt tanítják követőiknek, hogy kemény munkával ezt bárki elérheti, jogosan implikálva, hogy nincs szükség nagyságra. Mások elhiszik, hogy a mennyiségi siker benső nagyságot tükröz, és élvezik a tömegek által rájuk ruházott sztárstátuszt. Mindkettő típus követőjére jellemző, hogy a pénzügyi siker miatt lettek rajongók, azt képzelve, hogy ez hatalmat jelent, hogy ez hatalom következménye.

Karlo Valois

1. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

Facebook Comments

Válaszoljon

Az email címet nem tesszük közzé.