Vállalati illúziók – 7. rész

STRATÉGIA, IDENTITÁS ÉS TRANSZFORMÁCIÓ

  1. A stratégia alapja az identitás.

Identitás nélkül nincs stratégia.

  1. Egy reaktív stratégia, tehát olyan, amit főleg körülmények, vagy múlt évi eredmények határoznak meg, nem stratégia.

A stratégiában kell, hogy működjön egy környezetformáló szándék.

  1. Az identitást nem szabad összekeverni az úgynevezett márkaidentitással.

Márkaidentitásról csak mesterséges szervezetek esetén lehet szó, amikor is egy kitalációra találnak ki valamit, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy gépet elneveznek Xerox-nak, iPhone-nak, vagy Mercedes-nek. Bár sokan hiszik, hogy nemcsak mondjuk az Apple Inc. nevezetű cég rendelkezik identitással, hanem a (más cégek által) legyártott termékei is, itt mindössze márkákról (címkékről) és nem identitásról van szó – maga a márkaidentitás szó is egy ilyen félrevezető címke. Nem véletlen, hogy az egy négyzetméterre eső kreatívok aránya a vállalatok marketing és márkarészlegeiben a legmagasabb; a kreatívok olyan szakképesítés nélküli szakemberek, akik tulajdonképpen különböző kitalációk, fantáziálások tesztelésével és csomagolásával foglalkoznak. Korunk individualizmusára és elgépiesedésére utal az is, ahogy maguk az embereknek adott nevek is absztrakciókká váltak, és a névadást, a termékválasztáshoz hasonlóan, többnyire a divat és egyéb szentimentalizmusok határozzák meg. Szerves társadalmakban ezzel kapcsolatban egészen másként állt a helyzet.

  1. Az identitás jelenti a szervezet létének (másodlagos) okát.

Identitás nélkül a szervezetek csak illúziók; ha nincs lényegük, nincs semmijük, nem gondolnak semmit, nem érnek el semmit. Minden, amit birtokolni, gondolni vagy elérni vélnek, mindössze illúzió, ami az intellektus legfinomabb érintésére azonnal szertefoszlik. Vannak, akiknek ez félelmetes.

  1. Identitás híján a vállalatok a versenytársakat, a stratégiai környezetet, trendeket, tendenciát, stb. vizsgálják, amikor előnyöket keresnek:

belül nincs mit keresni. Egyetlen valódi identitással rendelkező szervezet képes lenne transzformálni az egész, úgynevezett stratégiai környezetet, illetve maga akár stratégiai környezetté válni. Vegyük észre az analógiát a politikával, ahol a pártok választáskor a tömegek szeszélyeihez, választások között pedig pénzelőik érdekeihez igazodnak.

  1. Feltehető a kérdés, hogy egy már létező szervezetet fel lehet-e ruházni identitással.

A kulcs a transzformáció; az a fajta, amire csak született vezetők vállalkoznak.

  1. Senkit sem lehet arra kérni, hogy vállalati célkitűzésekkel azonosuljon.

Az olyan „rendeltetések” pedig, mint például segíteni a rászorultakon, az emberiségen és hasonlók, a vállalati felállásban egyrészt cinikusak, másrészt nevetségesek.

  1. Minél „humanisztikusabb” egy modern szervezet nyilvánosságra hozott „rendeltetése”, a valóságban annál rombolóbb a tevékenysége;

különösen akkor, hogy ha a misszió egy átlátszó PR húzás.

  1. Transzformációra csak akkor van lehetőség, ha legalább egy valaki alkalmas a transzformációra és ha ez a személy a megfelelő pozícióban van

– hacsak nem kívülről jön –; ez csak olyan vállalatokra érvényes, ahol az organicitás aránya viszonylag magas. Nagyvállalatok esetében, különösen melyeknek politikai szerepük is van, semmiféle transzformáció nem lehetséges.

  1. A transzformáció elemei a princípiumok, az azokon alapuló koncepció, kontroll, hatalom, éberség és egy összefogott praxis.

Ezeket, és az ezekhez kapcsolódó fogalmakat teljes zavar övezi; a mechanikus, racionális gondolkozás nem képes megragadni őket. Csak a szupra-racionális intellektus szempontjából van értelmük, ami spirituális orientációt, más szóval magasrendűséget tételez.

  1. Egy igazi vezető tisztában van a „stratégiai iskolákkal”, de azon túl, hogy szórakoztatónak találja őket, nem tulajdonít nekik túlzott jelentőséget.

Az igazi stratégia létrehozásához nem szabad stratégiai terminusokban gondolkodni. Az eddigiekből egyértelmű kell, hogy legyen, hogy a vezetés mindenféle specializáció felett áll, ezért a siker kulcsa nem a megszerezhető „tudás”, Isten őrizz egy MBA. Az autentikus Akarat az, ami ugyanolyan biztonsággal hoz döntést, ha túl sok az információ, illetve képes „semmiből” is opciót kreálni, ha egyáltalán nincs információ; ennek az eredményét nevezik a „szakemberek” magasrendű stratégiának vagy innovációnak, kreativitásnak és hasonlónak, amit aztán „csomagolnak”, könyvet írnak róla, majd mindezekről tanítani kezdik saját, szükségszerűen helytelen interpretációjukat. Az autentikus Akarat az, ami valakit született kormányzóvá, hadvezérré, alacsonyabb szinten kereskedővé vagy mondjuk kézművessé tesz.

  1. A tények jelentősége harmadrendű;

maximum. Hamvas tett egy érdekes megkülönböztetést a Karneválban a valóság és a realitás között, amit itt érdemes idézni. Ebben az összefüggésben a tények a valósággal állnak analógiában. „…ez a dolog még a realitásnál is bonyolultabb? …. ami a realitást illeti, én egyáltalán nem szorulok arra, amit a valóság világának neveznek. Ez a valóságos világ nekem túl szimpla. Szegényes is, ostoba is, szellemtelen is, fantáziatlan is, nem is igaz,…, de főként a realitáshoz igen kevés köze van. Azt mondom önnek, az a bizonyos valóságos világ eljöhetne hozzám realitást tanulni. … az eseményekben minél mélyebbre megyek, a valóságos világ fölött tanusított fölényem annál nagyobb lesz.”.

  1. Az identitás tényeken túli:

több. A tények úgy viszonyulnak az identitáshoz, mint a periféria a középhez.

ORGANIKUS FUNKCIÓK ÉS KOMMUNIKÁCIÓS PROTOKOLLOK

  1. Négy típusú szerves funkció létezik minden szervezetben.

Ezek, hierarchikus sorrendben, fentről kezdve: integrator, specializált integrator, integráló specialisták, és a specialisták. Az összes igazi szerep ezeken a funkciókon alapul. A négy alapfunkció meghatározásához a kasztrendszer négy alapkasztjának az organikus társadalomban betöltött funkcióját vettük alapul. Természetesen a funkciók többdimeniósak, és túlmutatnak az integráció és a specializáció funkcióin. Megközelíthetőek szellemi és anyagi oldalról is, mint szellemi és anyagi funkciók, megközelíthetőek közvetlenebb funkciók szempontból is, mint például tudás/gondolkozás, kormányzás, disztribúció és termelés stb. Természetesen minden szempontot maximálisan figyelembe kell venni, és az itt tálalt formula egy egyszerűsített, de használható formula. Példának okáért az integrátor, aki a vertikális integrációért felelős, egy szellemi orientációt jelenít meg, aminek a külső (mások felé irányuló) funkciója a tanítás, a doktrinális tudás átadása, közvetlenül a kormányzásért felelős kasztnak, közvetve a többinek.

  1. A szereplők ezeknek a funkcióknak megfelelően potenciálisan vagy aktuálisan léteznek.

Ideális esetben a tágabb és szűkebb közösség, ahol élnek és dolgoznak, lehetővé teszi számukra, hogy ebben a vonatkozásban kibontakoztassák potencialitásaikat (bővebben erről a vállalati aspektusból lásd alább az 5. pontot). Mivel mindenki más szinten áll potencialitásai kibontakoztatásában, természetesen számos variáció lehetséges. Például a céhek esetében, legalábbis azok tiszta formájában, amik az itt használt kifejezéssel élve specialistákat fogtak össze, ezek a szintbeli különbségek azt eredményezték, hogy tulajdonképpen a legtöbb organikus funkció megtalálható volt bennük; a mester az integrator szerepét töltötte be, aki többek között a tudásért és a tanításért is felelős volt, a legény a specializált integratort, más szempontból egyfajta közvetítő szerepet is ellátott, különösen amikor útra kelt, az inas pedig egyrészről a szolgák kasztját jelenítette meg, másrészről a legalacsonyabb szintű specializációt. Hasonló differenciálódást figyelhettük meg a lovagi és papi szervezetekben, rendekben is. Napjainkban a mesterséges és gyakran kimondottan értelmetlen szerepekkel a vállalatok nemcsak, hogy nem teszik lehetővé az organikus funkciók betöltését, hanem egyenesen likvidálják azokat.

  1. Egy specialista soha nem válik integrátorrá,

maximum egy integráló specialistává. Fontos leszögezni, hogy ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy ami magukat a kasztokat illeti, lehetséges volna, hogy valaki „feltornázza magát” egy magasabb kasztba, például egy kereskedő lovaggá, vagy egy szolgáló mondjuk kézművessé (az európai rendek nem voltak annyira élesen differenciáltak, mint a hindu kasztok). Mint láttuk, az organikus funkciókra és szerepekre veleszületett hajlamok determinálják az embert. Jegyezzük meg, hogy a mesterséges szerepek által keltett szabadság, amit a karrier ígérete nyilván nagyban megerősít, miszerint bárki bármilyen funkciót be tud tölteni, ha keményen dolgozik, egy illúzió, függetlenül attól, hogy ahhoz, hogy ma majdnem bárki mondjuk ügyvezető igazgató lehessen nem a képességek hiánya a legnagyobb akadály. Csakúgy, mint ahogy nincs született bérszámfejtő (szerep), nincs született ügyvezető igazgató (szerep) sem. Valódi szabadság csak a saját organikus funkció kibontakoztatásában rejlik, minden más korlátozást jelent. Ma például számos specialista tölt be ügyvezető igazgató állást, ami mindent, csak nem szabadságot jelent a számukra.

  1. A (többnyire egyetlen) integrator, a vertikális integráció legmagasabb képviselője,

nem egy lentről fölfelé kibontakozó karrier beteljesedése. Az integráció és a specializáció létmódokat jelentenek. A specialistáknak azt az agyszüleményét, miszerint „mindenki vezető”, csak a vezetés maximális quantifikációjával lehet fenntartani, ami egyben minden artikulált értéket automatikusan megfoszt mindennemű minőségtől, gyakorlatilag illúzióvá varázsolva azokat. Még ha el is fogadnánk a bevett nézetet, miszerint a vezetés egyrészt a részvénytulajdonosok érdekeiből eredő értékekkel való feltétlen azonosulás, másrész pedig az, hogy erre másokat is rávegyünk (ezt persze soha nem így artikulálják), akkor sem lehetne azt állítani, hogy erre mindenki képes, hiszen nem mindenki mentes mindennemű magasrendű minőségtől. A két legmagasabb kasztnak természetesen semmi keresnivalója az üzleti életben, de a hatásuknak és befolyásuknak feltétlenül el kell érnie ezt a területet is.

  1. A szervezetnek lehetővé kell tennie, hogy az emberek betöltsék organikus funkciójukat egy annak megfelelő szerepben.

Ha erre nem képes, nem lehet szó igazi szervezetről. A vállalatokon belüli úgynevezett tacit hálózatok (háttérhálózatok) pontosan az erre való igényt fejezik ki: a mesterséges szerepekbe és funkciókba kényszerített emberek kísérletei az önmegvalósításra a vállalaton belül: ez a gyakran elkeseredett küzdelem az, ami gyakran mint „politikai játszma” jelenik meg (office politics). A vállalati politika másik oka a rossz, sok esetben, mint például az igen gyakori szocio- és psychopaták esetében, a kimondottan beteg szándék.

  1. Ha erre mód van, illetve ha nincs rá égető szükség, a megvalósítás legmagasabb fokán álló integrator lehetőleg ne kommunikáljon közvetlenül specialistákkal.

Az ilyen kommunikációt kitüntetett alkalmakra kell korlátozni és az alkalom különlegessége nyilvánvaló kell, hogy legyen. A vállalatok esetében ez a pont természetesen nem releváns, mégis észrevehető valami, ami ennek a paródiája: amikor pozíciókat bitorló kisemberek vagy elzárkóznak a velük egy (szerves) szinten, vagy fölöttük levőkkel történő közvetlen kommunikációtól, vagy pedig megpróbálják (az ő esetükben üres) formaságokkal ritualizálni azt. A szerves szerepeknek jár a tisztelet, a mesterségeseknek nem.

  1. Senki se tegyen kijelentéseket olyan dolgokkal kapcsolatban, ami mindenki számára nyilvánvaló.

Mint legegyszerűbb példa: „nem engedhetjük meg magunknak, hogy a bevételek ilyen mértékben tovább essenek.” A nyilvánvalóról történő nyilatkozatok, mint minden irracionalizmus, rendkívül káros. Szervezeti szempontból egy intellektuális passzivitást és manipulációt mélyít el, ami nem tolerálható. Minden ilyen irracionalizmussal szemben éberen és késlekedés nélkül fel kell lépni. Van azonban ennek a szabálynak egy finomabban, de egészen mélyreható eredménye is: a szervezetet szinte azonnal (több) élettel tölti fel: növeli az éberséget, aktívabbá teszi a mind a másokra, mind az ember önmagára irányított figyelmét, kreatív energiákkal helyettesíti a tehetetlen csevegést és nem utolsó sorban egy egészségesebb, autentikusabb stílussal ruházza fel az embert.

  1. A specializált integrátorok önmegvalósítását a megvalósítás legmagasabb fokán álló integrátorok biztosítják személyes jelenléttel és tanításokkal; a megvalósítás legmagasabb fokán álló önmegvalósítását önmaga, illetve a nagy mesterek biztosítják.

Mindezt persze az autentikus életvitelen túl. A két legmagasabb szintnek nincs szüksége modern oktatásra. Az integráló specialisták és a specialisták találhatnak ugyan értéket a modern oktatásban, de ez nem jelenti azt, hogy a modern oktatás a legalkalmasabb a képzésükre. A modern oktatás vagy képzés semmilyen szerves szervezettel kapcsolatos területnek nem képes értéket nyújtani. A specialisták a legtöbb értéket közvetlenül az integráló specialistáktól, ők pedig a specializált integrátoroktól kaphatják, közvetve mindenki nyer értéket a magasszintű integrátoroktól és letűnt korok nagy mestereitől.

  1. Nagy emberek azok, akik tudatában vannak funkciójuknak és az annak megfelelő szerepnek, felfelé orientálódnak és potencialitásaik kibontakoztatását szem előtt tartva autentikus életre törekednek.

Vannak, akik nagyobbak, mint mások. A legnagyobbak az önmegvalósítás legfelső fokán állók. A kis emberekben rejlő negatívum több mint a nagy emberek ellentéte, de mindenekelőtt abban rejlik, hogy makacsul lefelé orientálódnak; tulajdonképpen ez a lefelé-irányultság jelenti az egyedüli konzisztens tényezőt az életükben.

  1. Szerves organizációkban a cinizmus és a szabotázs ritkán fordul elő.

Ha mégis, a kezdeményezőket azonnal el kell távolítani, mivel organikus szervezetekben a korrupció mindig személyes: a korrupt személy nem hű magához. A mai mechanikus, szinkretikus szervezetekben senki sincs a helyén, így az egész szervezetet át kell alakítani; a cinizmus és a szabotázs egyáltalán nem meglepő, mindössze azt fejezi ki, hogy nincs vezetés és integráció.

  1. Ha nem egy integrator van a szervezet élén, vagy ha a megvalósítása nem magasszintű, a szervezeten belüli repedések azonnal egyértelművé válnak, megkezdődik a szétesés.

Ugyanez a helyzet, ha a szervezet élén egy specialista vagy egy specializáció alatti egyén áll. Az egyik fő jele annak, hogy a szervezetet nem éri befolyás az integrátorok részéről, a specialisták lázadása.

  1. Egy integritással rendelkező személy nem rendeli alá a magasrendűt az alsórendűnek.

Ebből is látszik, hogy az integritás a vállalati életben hiánycikk, mi több, hogy az intellektus is az.

  1. Egy organikus szervezetben mind a négy típusú játékos (potenciálisan) képviseli a felsőrendűt, hiszen az organikus szervezet a felsőrendűség jegyében áll.

Karlo Valois

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

Facebook Comments

Válaszoljon

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.