Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Részletek a nagy népszerűségnek örvendő, a média által azonban többnyire elhallgatott, és mindezidáig érdemi reakciók nélkül maradt műből. A könyvben szereplő megállapítások nemcsak a németországi viszonyokat írják le, hanem az egész modern Nyugat helyzetét, így Magyarországét is. Erről tesz tanúbizonyságot többek közt a Médiavadász Akasztják a hóhért rovata, mely az ország korrupt és vélhetően titkosszolgálatokkal együttműködő bértollnokait leplezi le.

A hírszerkesztés (…) a valóságban nem független. (15. o.)

Sok mindent megtudtam, ám nem tudósíthattam róluk. A titkosszolgálatok vízhordójaként és lakájaként ezzel vizsgáztattak, mennyire vagyok megbízható. (44. o.)

Lobbistaként feladatom volt, hogy a közvéleményt a tömegmédiumokon keresztül befolyásoljam. (45. o.)

Az évtizedek során alkalmam nyílt belelátni abba, hogy az amerikai és brit lapok szinte összes külföldi tudósítója jelentett a nemzeti titkosszolgálatnak is. Egyszerűen nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezt a tényt, amikor azt gondoljuk, hogy a média „semleges” tudósításával találkozunk. (47. o.)

Azt hiszik, hogy az újságolvasók, rádióhallgatók vagy a tévénézők – tehát a semleges fogyasztók – döntik el, hogy ki kap újságíródíjat? Nem: a rendszer (…) önmagát tünteti ki. Szinte minden esetben a médiakonszernek újságírói ülnek azokban a szervezetekben, amelyek a díjak odaítéléséről döntenek, és „kitüntetik” az újságírókat. (67. o.)

Az újságírókat díjazó rendszer gyakran maga a vegytiszta fogyasztói megtévesztés. A médiavállalkozások ugyanis – például az újságok – olyan kitüntetésekkel reklámozzák újságíróik életművét, amelyeket a legtöbb esetben saját maguk finanszíroznak és ítélnek oda. (68. o.)Udo Ulfkotte

Az úgynevezett „alfaújságírók” csak azt írják le, amit tollba mondanak nekik (Udo Ulfkotte)

Az így megtisztelt újságírók pedig befogják a szájukat, a díj mellé ugyanis „pénzjutalmat” is kapnak. A díjakat általában több ezer euróval dotálják. (68. o.)

Ez egy jól lezsírozott rendszer – és egyik-másik gyanútlan fogyasztó még mindig hisz a „független” újságírás rendszerében. A valóság azonban az, hogy (…) szinte kizárólag olyanokat tüntetnek ki, akik megítélésük szerint különlegesen pozitív színben tüntették fel őket a mit sem sejtő kívülállók előtt. (68. o.)

(…) mindig egy dologról volt szó. Persze nem a tényszerű tudósításra gondolok. A pénzre ment ki a játék, és az egyéni előnyök megszerzésére. (84. o.)

Nem is olyan hosszú az út, hogy valaki újságíróból propagandistává váljon. (166. o.)

Az olyan homályos szervezetek, mint amilyen a [a sajtó és a nyilvánosság kizárásával ülésező] Trilaterális Bizottság is, tevékenységükkel az „Új Világrend” és az „elit” diktatúrájának célját szolgálják. (184. o.)

A Trilaterális Bizottság csak egyike annak a sok „elit” szervezetnek, melyek polipként fonják körbe a német vezetőket [és újságírókat stb.]. (187. o.)

Az Európai Unió például azért fizet újságírókat, hogy pozitívan tudósítsanak Brüsszelről. Körülbelül egymillió eurót zsebeltek be csak a német újságírók titokban ezen a címen. (216. o.)

Egy nagy színházban élünk. A darab címe, amit játszanak, „Demokrácia”. És ahogy látjuk, a „médiaszabadság” is csak egy eljátszott illúzió ebben a színházban. (216. o.)

A média agymosásának áldozatai vagyunk. Politikailag korrekt újságírók, akik saját magukat cenzúrázva dolgoznak, mondják meg, mit gondoljunk (…) (231. o.)

A piactereken régen kivégzésekre került sor. Ma ezt a médiumok hajtják végre mindenkin, aki dacol az elrendelt politikai korrektséggel. Rövid úton elítélik azt, aki megkérdőjelezi vezetői hatalmukat vagy értelmezési előjogaikat, ha esetleg addigra nem akasztotta fel még a média hasábjain a politikailag korrekt lincselő tömeg. (231. o.)

[Az újságírók] maguknak tartják fenn a jogot arra, hogy értelmezzék az életünket. Egyeztetik maguk között a gondolkodási sablonokat, azok nyelvi kereteit, amelyet ezt követően a média készségesen terjeszteni kezd. Elveszik tőlünk a gondolkodás szabadságát. (235. o.)

Azonnal az ajtón kívül találja magát, aki kényelmetlenné válik, vagy eltérő véleményt képvisel. Ez igaz szerkesztőkre, kiadókra vagy vezető szerkesztőkre is. Az összes (…) vezető médiumnál így van. Az „alfaújságíróknak” is be kell állniuk a sorba – vagy eltakarítják őket az útból. (248. o.)

Vezető médiumaink port hintenek a polgárok szemébe, hogy közben a pénzügyi elit nyugodtan gazdagodhasson. (248. o.)

Megvásárolt újságírók(…) érvényesülési kényszer, misszionárius buzgóság, plusz öncenzúra – ez az újságírói munka szíve-lelke. A talkshow-kban, híradásokban, könyvpublikációkban, újságokban és rádiókban minden ugyanolyan séma szerint zajlik: a közvélemény néhány nagy hatalmú ura egy pontosan bemért és hozzánk igazított hangulatképet kelt előttünk. Az igazság pedig ehhez képest teljesen mellékes. (250. o.)

A legjobb újságíróink parancsra hazudnak, ha a politika úgy kívánja. Ön szerint ez összeesküvés-elmélet? Pedig könnyen alátámasztható. (254. o.)

Pszichológiailag megtervezett, ügyes manipuláció folyik még akkor is, amikor a lakosság kikapcsolódásképpen egy sekélyes szappanoperát néz meg. Így volt ez a német márka búcsújakor is. És így van minden egyes nap. A nap 24 órájában félretájékoztatnak bennünket. (280. o.)

(…) vezető médiumok cikkírói tendenciózus módon szerkesztik híreiket és az olvasó „pszichikai beállítottságának” befolyásolására törekszenek. (286. o.)

A (közel)jövő mindenesetre még nagyobb szabású dolgokat sejtet: néhány éven belül valószínűleg alapvetően megváltozik az információszerzés módja nekünk, európai polgároknak. (…) 2035 körül teljesen „normális” lesz a gyermekeink számára az, hogy egy fejbe implantált chipen keresztül történik majd az információátvitel. (…) Ez a londoni védelmi minisztérium hivatalos közleménye, ami a mai tényleges technikai fejlettségen és a hadsereg által finanszírozott tudósok valószínűség-számításain alapul. (288–289. o.)

Ahol előfordult, az „elit” szót idézőjelbe tettük. Érdemes megfontolni, hogy manipuláció áll a mögött az elterjedt vélekedés mögött is, amely képtelen elképzelni, hogy létezhet illetve van létjogosultsága egy olyan elitnek, amelyik nem elnyomni és tönkre tenni akarja az embereket, hanem a birtokában lévő szakrális ismeretek révén: felemelni. A szerző demokráciával kapcsolatos illúziói – amelyek részben a második világháborút követő kollektív német bűntudatból erednek – óvatosságra intenek. Ideje lenne szembe nézni a ténnyel, hogy a fennálló demokráciák tökéletlensége nem kizárólag az emberek hibáiból, hanem a rendszer alapvető tökéletlenségéből fakad. Mindezzel ráadásul a modern álelit messzemenőkig tisztában van, többek közt azért, mert – hosszú távú terveinek egyik állomásaként – ő hozta létre.

Facebook Comments