Ponyvaregény – proli remény?

Ezt a cikket azért jelentetjük meg, hogy érzékeltessük, profi rendezéssel, jó színészekkel és egy vagány stílussal olyan negatív, társadalom-romboló eszméket lehet eladni a közönségnek, amiket legtöbbek nem is tudatosítanak. Quentin Tarantino ezen deviáns eszmék terjesztésében élen jár, ami későbbi filmjeiben (Kill Bill, Becstelen brigantyk, Django elszabadul) méginkább megmutatkozik. A polgárpukkasztásnak is van egy határa. Ahol a tagadás és a rombolás végletessé és öncélúvá válik, ahol a perverz brutalitás és a pusztítás kéjes öröme minden pozitív mondandót és értéket beárnyékol, ott szükség van néhány kiegészítő meglátás felmutatására.

Hát végre eljött a várva várt pillanat! Kérlelhetetlen igazságérzetünknek engedelmeskedve egy olyan filmről rántjuk most le a leplet, amely nemcsak a szórakoztatóipar berkein belül bírt meghatározó erővel és az újdonság varázsával, hanem az elmúlt két évtizedben egy olyan megingathatatlan popkultúrális státuszt is kivívott magának, mely a reveláció erejével hatott – és még hat a mai napig – generációk sokaságának élet- és gondolkozásmódjára.

Nem áll módunkban elnézést kérni azoktól, 1) akik múlt ködébe vesző szimpátiájuk és érzelmi megkötöttségeik alapján tudnak csak véleményt alkotni erről a filmről, és nem hajlandóak ezt elfogulatlanul felülvizsgálni, 2) akik ezen elvakult kötődés alapján abszolutizálják jelen cikkünk tárgyát, és vérig sértődnek, ha érinthetetlen álikonjukat kritizáljuk, 3) akik holmi racionális maszturbáció során előszeretettel látnak bele olyan momentumokat ebbe az „alkotásba”, amelyekkel kényszeresen igazolják darabjaira hulló egzisztenciájukat és nem létező filmművészeti igényességüket, 4) akik Tarantino-fetisiszták, 5) akik úgy érzik, hogy ezen kategóriákból többe is beletartoznak, 6) akik menthetetlenül baloldaliak. Amit tanácsolhatunk ezen érdeklődőknek, az az, hogy a későbbiekben felvázolt észrevételek alapján, egy egészséges önreflexió gyakorlásával tárják fel magukban a Murvaregény pszichikus és egyéb rejtett hatásait.

ponyvaregeny01 A filmművészet géniusza…

„Ponyvaregény: Olcsó eszközökkel hatásra törekvő, selejtes értékű, durva papírra nyomott prózai mű.” – A film első pillanataiban látható ez meghatározás, amely valójában a rendező ars poeticája. Tudja, hogy amit lenyom a néző torkán, az nem más, mint a saját latrinájából kilapátolt ürülék, tejszínhabbal a tetején, amit aberrált vigyorral ken szét a nagyérdemű közönség arcán, akik ezt a lehető legnagyobb természetességgel még élvezik is. Nem kell sokáig nézelődni és kutakodni, hogy rájöjjünk, az elmúlt 21 év egyik legnagyobb hatást előidéző celluloidszemetével van dolgunk, melynek destruktív voltát a mainstream kultúra minden szegletében érezni lehet.

ponyvaregeny02

  • Tudod, hogy a nihilista proliknál melyik film örvend a legnagyobb kultstátusznak?
  • Melyik?
  • A Ponyvaregény!
  • Na ne bassz!
  • A saját szememmel láttam, hogy tocsognak abban a trutymóban!

Tarantino gyakorlatilag minden rendezésében ugyanazon közhelyekkel dolgozik, zsékategóriás filmekből plagizál teljes jeleneteket, szereplői a világ árnyékszékén egyensúlyozó senkiháziak tökéletes mintapéldányai. A filmesztéták és az önjelölt bloggerek által istenített dialógusai meg nem árulkodnak másról, mint hogy betegesen vonzódik egy olyan életszemlélethez, amit nyugodt szívvel nevezhetünk anarchista nihilizmusnak.

Szánalmas semmit mondás és álfilozofálgatás kultúrákról (amit persze csak is a hamburger „minőségén” keresztül lehet megérteni), homoszexualitásról (mert az igaz barátság egyértelmű ismérve, hogy ki hány évig hordja alsófelében bajtársa aranyóráját), vallásról (amit persze egy azóta szállóigévé vált hamis bibliai idézettel kell alátámasztani), és a kábítószerek aljas világáról, mert mennyire cool és humoros emberalatti állapotban taknyot-nyálat folyatva egy injekciós tűvel a mellkasban vernyákolni.

A lineáris történetvezetés nem erőssége Quentinünknek, így a sztori összevisszasága tökéletesen imitálja a cannabistól tompult elme zűrzavaros gondolatörvényét. Ha időrendi sorrendben tárná elénk bomló elméje opuszát, akkor még az egyszeri bakterológus is megértené, hogy a forgatókönyv az bizony több mint harmatgyenge. Ám a lényeg nem ebben keresendő. Ugyanis  filmjeivel pontosan azon alantas szuggesztiókat injektálta be a nemzetközi filmiparba és ezáltal a köztudatba is, amelyek a 60-as és 70-es évek Amerikájának voltak a népbutító és tömegaltató eszközei. Szabad szexualitás, mert mindegy hol, kivel, miért és hogyan, csak lehessen élvezni, a jogilag tiltott, de valójában a kormány által titokban preferált drogfüggőség ajnározása, az idióta popslágerekre való vonaglás mámoros hozsannája és a nigroid szubkultúra elfogadottá, majd kötelezővé tétele a normális (értsd: fehér) ember viselkedésformáiban.

ponyvaregeny02

  • Tudod öreg, ezt kurvára élvezni fogod! Tudod mi az érdekes Tarantino filmjeiben?
  • Mi?
  • A kis különbségek. Ugyan az a szar van a Ponyvaregényben is, mint a többi mozijában, de azért valahogy egy kicsit másként.
  • Például?
  • Például ha megnézed, rájössz, hogy ez a film kezdte el belédbaszni a morbid perverzitás coolságának non plus ultráját!

Érdemes megjegyezni, hogy a heteroszexualitás megjelentése a filmben meglehetősen felemásra, mondhatni banálisra sikeredett, gyakorlatilag egyik férfi szereplő sem tudja normálisan kezelni a nőket, akik természetesen drogos „hülyepicsaként”, vagy feminista femme fatale-ként jelennek meg előttünk. Egyedül a szálakat mozgató nagyfőnök, a fekete Marcellus Wallace és a szintén fekete szolgája, Jules tud igazán cool lenni, és felmutatni egy határozottan domináns és maszkulin férfiképet. (Ami nagyrészt kimerül a verbális és fizikális erőszak fitogtatásában.) Micsoda véletlen! Hát hol van itt a mindent felülíró egalitarizmus és antirasszizmus? Sehol. Helyette viszont kapunk egy igencsak erőteljesre sikeredett heterofób softcore jelenetet, és infantilisen keménykedő fehéreket, akik szánalmasan niggerkednek.

ponyvaregeny03A filmnézők nagy része nem hisz a sátánban, és nevetségesnek tartja a sátánimádás vádját. A jelek alapján nem olyan biztos, hogy ez azokra is igaz, akik a filmet rendezik és támogatják. A film beteges hangulata mindenesetre árulkodó a pokol mocska iránti vonzódás tekintetében.

Az öncélú erőszak-ábrázolás a rendező szerint pusztán esztétikai elmeként funkcionál (sic!) az események sorozatában, kielégítve ezzel megalomán perverzitását, így a halál megjelenítése is teljesen súlytalan és triviális eszközzé, morbid humorforrássá válik az erre fogékony közönség szemében. Ennek ellensúlyozásaképpen megkapjuk a szokásos álintellektuális ömlengést és a várva várt jellemfejlődést, az önjelölt fekete misszionárius (Jules) személyében, aki a történet során kistílű gengszterből az úr igaz pásztorává válik.Azzal már senki se törődjön, hogy hírhedté vált monológja maga a nagybetűs blaszfémia, és hogy a megtéréséről tartott mászolygás után is rendíthetetlenül védelmezi azt az aktatáskát, melynek nyitókódja a 666-os szám.

Ha a figyelembe vesszük a film körül kialakult összefüggés-kereső mániát (ez egyébként egy nagyon is tudatos és sötét marketingprogram része), ami szerint a táska Marcellus Wallace ördögi lelkét tartalmazza, nyilvánvalóvá válik, hogy milyen erőnek is köszönhető a Julesra és Vincentre kilőtt golyók eltérítése, és hogy kedvenc gyapjas fekánk milyen hatalom szolgálatában is áll. Ezt támasztja alá az a botrányosan közkedvelt jelenet, ahol csak úgy véletlenül elsül egy pisztoly, és látszólag értelmetlen halált hal az utolsó ember is, aki meg akarta akadályozni, hogy a táska visszakerüljön sötét gazdájához.

ponyvaregeny04Tarantino (94,05,21): A judeokrata ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi a hithű magyar emberek hazafisága és a jobboldaliság heroizmusa. Átkozott legyen az, aki az Istenelvűség nevében átvezeti az igazakat Khonaán sötét völgyén, mert ő valóban a szentség őrizője és az elveszett tudás meglelője. Én pedig lesújtok majd tereád alantas anarchiával és rettentő cionizmussal, és amazokra is, akik szolgáim elpusztítására törnek, és majd megtudjátok, hogy az én nevem Tarantino, amikor szörnyű filmem lesújt rátok!

Tarantino és munkássága elérte célját. A normalitástól elfordult modern embert ördögien manipulálta a Ponyvaregénnyel, tovább taszította az ateista nihilizmus szakadéka felé, ahol számára már nem lesz többé kapaszkodó a filmbéli idézetek ideológiátlan baromsága, se Travolta totyogó szarógalamb tánca. Úgy fog lelki élete kaotikumába belehalni, mint Vincent Vega: az ürítés utáni kéjérzet bamba értetlenségével.

Katzenberger Márk

ponyvaregeny05

  • Ki rendezte ezt a baromságot?
  • Ez egy kultfilm, édes.
  • Ki rendezte ezt a kultfilmet?
  • Tarantino.
  • Ki az a Tarantino?
  • Tarantino egy agyhalott, édes… egy nulla.
Facebook Comments