Pénzügyi cégekről első kézből

Jelen sorok írója közel egy évet töltött el egy pénzügyi tanácsadó cég alkalmazásában. A cikk megírását NEM a cég lejáratása vagy besározása, hanem a tapasztalatok megosztása, és egy bizonyos beállítottságú és érdeklődésű embertípus figyelmének felhívása ihlette, hogy miért is nem fog menni mindenkinek a hasonló jellegű munkavégzés. Bár tény, hogy sokan vannak, akik komolyabb spirituális érdeklődés mellett sikítva menekültek volna bármely hasonló munkakör betöltése elől, jómagam az önfejű és saját tapasztalatából és hibájából tanulók táborát erősítem.

Igazából még csak azt sem mondhatom, hogy rossz cég lenne, mert ez egy bizonyos szempontból nézve nagyon jó cég. Hatalmas mennyiségű vezetői támogatást, segítséget adnak, bármilyen nehézség esetén készek megtalálni majd rámutatni a sikertelenséged okára, azokra a személyiségjegyekre, amelyeket fejleszteni kell, vagy azokra a gondolati megkötöttségekre, amelyek a gyakori sikeres üzletkötés útjában állnak, cserébe viszont kimossák az agyad. Na, hogy tetszik?

Már akkor hátraarcot kellett volna csinálnom, amikor hatalmas lelkesedéssel újságoltam egy kedves és bölcs barátomnak, hogy milyen állásra sikerült szert tennem, ő pedig óvatosan csak annyit kérdezett, hogy Angéla, szerinted ez neked menni fog? Én persze megorroltam rá, hogy ne már, még ennyit sem néz ki belőlem, persze hogy menni fog, ráadásul én rendelkezhetem az időmmel és a tetejében csomó pénzt kereshetek, amivel végre egyenesbe jöhetek. Csakhogy mindennek ára van.  Természetesen az itt eltöltött időnek vannak pozitív hozadékai is: már egyáltalán nem okoz gondot az, hogy idegen emberekkel csevegjek, hiszen nap mint nap idegenekkel kellett találkoznom és a kötelező negyed órás „warmup” beszélgetés a munkám része volt. Sokkal bátrabb és merészebb lettem, valamint sikerült némi határozott fellépésre is szert tennem.  De nézzük, mi van a sötét oldalon.

Először is, szuggesztiók kimeríthetetlen tárháza. Már maga az iroda is szuggesztív: bejárattal szemben sikerfal, amerikai mosolyt villantó munkatársak képeivel, falra akasztott posztereken különböző cégen belüli versenyek nyereményei, díjai díszelegnek, úgy mint: vadiúj Apple termékek, álomutazások egzotikus helyszínekre, ahol egy héten keresztül luxuskörülmények között, ingyen csaphatja szét magát a nyertes munkatárs – Dubai, Malibu, Kuba és társai. Direkt használtam a szétcsapni igét, mert résztvevők elmondásai alapján ezek az utak pont erről szóltak. Mint maga az egész cégfilozófia: hétköznap köss meg minél több üzletet, hogy aztán hétvégén a munkatársaiddal kirúghass a hámból. Hogy megdughasd az összes „jócsajt”. Hogy menő öltönyökben flangálj, jól kigyúrva – mert ez is egy cél. Hogy megvehesd a legújabb luxusautót. Hogy a legkirályabb helyekre juss el ezen a bolygón, de oda is csak bulizni menj el. Pont, mint a filmekben. Minden egyes hétfő este ezt szuggerálták a munkatársakba.  Az egyik tréning alatt volt egy mindenkihez szóló kérdés: neked mi a célod? Jöttek a válaszok: a legújabb iPhone, egy új Audi, egy flancos balatoni nyaraló. Oké, én is szeretnék vitorlást venni, mert kiskorom óta arra vágyom, de nem ilyen áron.

ESD1Az egyik alkalommal eljött Magyarország Nr. 1. eladástechnikai és motivációs trénere előadást tartani. Rögtön belecsapott a közepébe, kérdezi, ki ismeri a Bhagavad Gita-t. Micsoda? Először azt hittem, rosszul értettem. Rögtön érdekelni is kezdett a dolog, ám újból megbizonyosodtam róla, hogy milyen naiv is tudok lenni egyébként. Mert mit is csinált ez a tréner? Először is, négy csoportba osztotta az embereket, be is sorolta őket kasztok szerint. Igen ám, csakhogy szerinte a kasztok között lehet fel-alá lépkedni, valamint mindenki brahmana (szellemi tekintély), aki valamit tanít. Még akkor is, ha történetesen baromságot tanít. Aki gyári vagy betanított munkás, az pedig kivétel nélkül sudra (szolga). Mit mondana erre szegény Hamvas Béla például, akinek élete végét raktárosként kellett leélnie? Aztán kijelentette, hogy ő egyébként a megvilágosodás kapujában van, amit egy indiai auralátó guru árult el neki. Szerintem ennél jobban nem kell bemutatni munkásságát. Hozott különböző pszichológiai trükköket, amellyel rendkívül jól lehet befolyásolni az ügyfelet a helyes döntés – vagyis a szerződés aláírása – érdekében. A technikák aljasak, az irányított hazudozástól kezdve az ügyfél szándékos érzelmi befolyásolásán keresztül olyanokat is magában foglal, mint hogyan beszéljünk női és férfi ügyfelekkel, milyen szavakat használjunk és emeljünk ki, hogyan gesztikuláljunk, hogyan hassunk a tudatalattijára, hogy mindenképpen aláírja a szerződést, akkor is, ha egyébként nincs is szüksége rá, de nekünk több pénzünk lesz és sikeresebbek leszünk. Én magam nem használtam ezeket a technikákat, igazából képtelen voltam rá, nem is lettem sikeres pénzügyi tanácsadó, viszont a lelkiismeretem legalább tiszta maradt.

Próbáltam segítésként felfogni a munkámat, de így sem ment, mert ez a borzasztó önző, gátlástalan és anyagias szemlélet, amit át kellett volna vennem a sikerhez, folyamatosan ütközött azzal, amilyen valójában vagyok. Az elejétől fogva éreztem némi meghasonlást, ami aztán az idő múlásával egyre inkább kicsúcsosodott. A munkatársaimmal egyetlen egy alkalommal sem mentem el közös „hétvégi szétcsúszásra”, mert ők sem az én világomba tartoztak, és mert amúgy sem vonzanak ezek a lehetőségek. Az ott dolgozók (tisztelet a kivételnek persze) tipikus, legtöbbször arrogáns manager arcok, az érdeklődési körük erősen lekorlátozódik a pénzre, az autókra, a megdugható nőkre, a bulikra és a testépítésre. Sajnálom őket, mert miközben a felsorolt vágyakat hajtják, látszik rajtuk, hogy kínlódnak, hogy iszonyatosan üresek, nem találják a helyüket, nem tudnak mit kezdeni magukkal, és hogy ezt elnyomják, még inkább hajtják a pénzt, a bulikat, a sikert… az újabb és újabb anyagias célokat. Az új autót, az új házat, az új nőt, az új öltönyt. A szemükben nyilván lúzer vagyok és aláírom, ebben a munkakörben tényleg az voltam. Meg azért is, mert egy évet képes voltam végigkínlódni itt, ahelyett, hogy megfelelő munkahely után néztem volna.

Ha a spiritualitást nézzük, érdekes deformációk jelentkeztek. Volt egy munkatársam, aki gyakorló buddhista, sajnos hamar kiderült, hogy valami modern zagyvalék formájában – olyan technikákat akart elsajátítani, amivel képes lett volna befolyásolni a saját agyműködését úgy, hogy közben beleszuggerálja az emberekbe a szerződéskötés iránti igényüket. Sosem felejtem el az egyik kifüggesztett posztert, amelyen sok más mellett az volt olvasható, hogy emeljük fel a fejünket, húzzuk ki magunkat, mert bábállapotban lévő Istenek vagyunk. Hát, igen, ilyenek a materialista 21. század istenei. Pontos kortünet, vagy kórtünet. Egyre megy.

Zárásként annyit, hogy nyilván milliószor elgondolkodtam azon, hogy milyen egyszerű lenne, ha engedném átformálni magam, ha felvenném ezt a fajta manager mentalitást, ha lemondanék a hitemről, az Istenemről, és nem csinálnék lelkiismereti kérdést abból, hogy használjam-e a tanított technikát, mert biztosan jobban menne vele a dolog, és akkor egy év alatt középvezetői státuszt szereznék milliós fizetéssel. De aztán hála Istennek erősebb volt bennem a másik oldal hívása, és lehet, hogy nem lesz három év alatt menő városi terepjáróm, meg a kis vitorlás megvásárlását is el kell halasztani egy időre, de az, hogy nem kell 1Tim 6:10-el elaludnom, az mindennél többet ér.

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.”

Kegyes Angéla

Facebook Comments

Válaszoljon

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.