Legyen drogteszt, vagy ne legyen?

A fideszes Kocsis Máté által kirobbantott drogteszt mizéria kapcsán több dologra is fel kell hívnunk a figyelmet:

1.) A világban megmutatkozik egy nagyon erős tendencia, ami a drogok, köztük is első lépésben a marijuana elfogadtatására irányul. Baloldali újságírók cikkeinek és „jófejeskedő” amerikai filmek tömkelegének köszönhetően a köztudat számára a „trendiség” és a „haladó szelleműség” fogalmába – amihez sokak annyira tartozni akarnak – ma már bizonyos drogok legalizálása is beletartozik.

2.) Ennek ismeretében nem meglepő, hogy mindazok, akik ilyen-olyan úton a liberális és baloldali táborhoz köthetőek, torkuk szakadtából ugatni kezdtek a diákok vizsgálata ellen.

3.) Megjegyzendő, hogy azok többsége, akik felemelik Kocsis Máté szavai ellen hangjukat, nem az úgynevezett „jogállamiság” miatt aggódnak, hanem vad elitellenességükből kifolyólag, továbbá amiatt, hogy ezen lépésben egy olyan intézkedést vélnek felfedezni, ami ellehetetleníti a nagyvilág kóros folyamataihoz való szolgai igazodásukat.

4.) Illúzió azt gondolni (és itt jön a kormány és az ötletüket támogatók bírálata), hogy drogtesztekkel bármilyen eredményt is elérhetünk a kábítószerhasználat visszaszorítása terén. Semmi értelme milliókat ölni olyasmibe, ami a probléma gyökerét érintetlenül hagyja. Ez tulajdonképpen egy gyáva látszatmegoldás, ami nem terjed ki a bűnözés legkomolyabb formáinak felszámolására.

5.) Drogtesztek helyett (a fizikai üldözés mellett) el kellene némítani azokat a hangokat, amelyek felelőtlenül és kellő körültekintés nélkül népszerűsítik a drogokat (filmek, videoklipek, cikkek, fórumok, szórakozóhelyek). Hiába ugyanis a harc a terjesztés ellen, ha az emberek média által átmosott agya egyre jobban igeneli a tudatmódosító szerek használatát.

6.) Drogok és drogtesztek helyett valódi értékeket és célokat kell adni az embereknek, amik elvezetik figyelmüket az önpusztító-hedonista vágyaik kiélésétől. Ha az emberek életének nincs jól körülhatárolt célja és értelme, nem meglepő, ha olyan, első ránézésre könnyűnek és élvezettel telinek tűnő megoldásokhoz nyúlnak, amik aztán a teljes leépülésbe vezetik őket.

Facebook Comments