Kisebb elégtétel az elmúlt évek sajtórágalmait illetően

Korábban nagyobb figyelmet szenteltünk annak az ügynek, amely a Jobbik azon kapcsolataival állt összefüggésben, akik a jelek alapján egy valódi jobboldali fordulat megvalósítására tettek kísérletet a magyarországi politikai életben. Rengeteg álhír terjengett a sajtóban, egy időben szinte napi szinten, és a legtöbbjük köszönőviszonyban sem volt a valósággal.

Voltak olyan esetek, amikor már a sajtópert sem lehetett elkerülni. Újabban még a Táblabíróság számára is kiderült, hogy ezek hazugságok voltak:

„A Fővárosi Ítélőtábla keddi döntése helybenhagyta a törvényszék nyári ítéletét, így a Ripost című kormánypárti bulvárlap jogerősen köteles kamatostul megfizetni 750 ezer forintot Vona Gábornak és 250 ezret a Jobbiknak, amiért valótlanul állították, hogy a pártelnök koccintott az aradi vértanúk kivégzésére, hogy több alkalommal gyalázta az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc emlékét, megvetően nyilatkozott annak hőseiről, illetve hogy Haynau-kultuszt ápol.”

„A Vonával kapcsolatos kijelentéseket az alperesek a per során azzal próbálták alátámasztani, hogy a politikus a pártjához köthető Attila Király Akadémia berkein belül kapcsolatban állt olyan személyekkel, akik maguk rosszallón nyilatkoztak az 1848. március 15-én kezdődő eseményekről. Kummer Ákos, Vona Gábor és a Jobbik jogi képviselője azonban rámutatott: azt, ha valaki kapcsolatot ápol egy másik emberrel, nem lehet úgy magyarázni, hogy annak eszméit is magáénak vallja. A jogász így az ügy szempontjából azt is irrelevánsnak tartotta, hogy az illető személyek vallanak-e egyáltalán efféle eszméket.”

Nos, mi, néhány más sajtóorgánummal egyetemen azt is tisztázni igyekeztük, hogy a szóban forgó szellemi kör által képviselt eszmék egyáltalán nem felelnek meg annak, amit itt-ott igen aljas és a valóságot mind a négy sarkából kiforgató módon híresztelni igyekeztek. Ezeket most alább összegyűjtöttük:

A sajtótámadások okainak mélyebb elemzése

Interjú Baranyi Tibor Imrével, céljairól és az általa képviselt eszmékről

Az igazság az Atilla Király Akadémiáról

Reagálás Ablonczy Bálint minden alapot nélkülöző vádaskodásaira

Válasz Kálmán Attila ostobaságaira

A Ripost hazugságai kapcsán

Példa a politikusok tematizálására a sajtón keresztül

Ráadásként az is kiderült, hogy az UFO-hívő Scheer Komjáthy Ádám is (aki a kezdeti rágalmak kirobbantója volt) hivatalosan vétkesnek bizonyult, mivel lejáratás céljával magánlevelezést tett közzé, amit – kötelező bocsánatkérés mellett – pénzbírsággal büntet a törvény.

Facebook Comments