Illegálisan figyelte meg Volner Jánost a Ripost

A Jobbik frakcióvezetőjévé frissen kinevezett Volner Jánosra az utóbbi időkben felfokozott erőkkel szállt rá a média hazugsághada. Korábban céges ügyeit és diplomáját illetően szimatoltak az álszent médiacsatlósok, nemrég pedig az Index júdáspénzen tartott bértollnokai tettek – szerencsére eredménytelen – kísérletet arra, hogy meghamisítva közöljék le a vele készített interjút. A legújabb személyével kapcsolatos bombasztikus „hír” is a karaktergyilkosság tipikus esete. A kisstílű merénylet, mint ahogyan azt már megszokhattuk, a kormányellenes erők lejáratására szakosodó, kívülről önmagát bulvárlapnak álcázó Riposttól érkezett.

Már korábban megírtuk, és szerencsére erre mások is felfigyeltek már, hogy az országban kiépülő kormány közeli, de valószínűsíthetően a kormányon is túlmutató háttérből irányított médiabirodalom egyik fontos hadoszlopa az alaptalan pletykákra, vagy egyenesen zsebből előhúzott hazugságokra építő Ripost. Feladata mondvacsinált tényfeltárás keretében híreket kreálni és szivárogtatni, amivel anyagot szolgáltathat a nagyágyúknak:

„A rémhíreket egy harmadrangú oldalon kezdik el terjeszteni, aminek túlkapásaiért nevesebb és minőségibbnek tartott lapoknak és tévécsatornának már nem kell felelősséget vállalnia.”

Erről van szó a mostani eset kapcsán is. Volnert egy állítólagos Ripost olvasó követte egy helyre, ahol találkozott valakivel (mindezt gyanús módon rögtön néhány nappal az után tette, hogy a Ripost felhívást tett közzé, hogy fotóriportereket keres). Semmi szenzációs nem történt. Ám a hírek futótűzként bejárták az összes ismert médiát, a Pesti Srácoktól kezdve, a 888-on és az Origón át az ATV-ig. A tények itt is mindenki számára mellékesnek bizonyultak. Az egyetlen cél a rémhírkeltés és a lejáratás volt, mindegy, milyen módon.

Így lett a „Volner János találkozott egy nővel” című teljesen hétköznapi hírből „Nőt vitt a bozótba, a bokrok közé a Jobbik családos frakcióvezetője” című hipokrita „leleplezés”. De a magánéletben való vájkálást, a félretematizálást és az erkölcscsőszködést kevesellvén, az Origo még erre is rátromfolt, és egy további füllentést hozzáadva a már így is bűzölgő boszorkányfőzethez, pedofíliát sugallt a „Fiatal lánnyal fotózták le bokrok között a Jobbik alelnökét” címmel. Ezt a szenzációhajhász lap néhány órával később, Volner János tisztázó nyilatkozatát követően a vészjósló „Volner János elismerte” szöveggel „hitelesítette”.

Volner JánosVolner János „kétarcúságát”, „gyanússágát” sugalló manipulatív fotó az Index bérenceitől (Miklósi Gábor, Német Tamás)

Az aljasság nem ismer határokat. Látható, hogy összpontosított támadás zajlik Volner János ellen, ami azt jelenti, hogy valószínűleg olyat tesz, ami nem felel meg a háttérből a szálakat mozgató nemzetellenes erők elvárásainak. Korábban a „csaló” bélyegét igyekeztek rásütni (diploma, cégek), most pedig egy másik irányból, az „erkölcstelen” vagy „perverz” jelszavakkal akarják befeketíteni személyét, nem mellékesen éppen azok, akik más esetben a legharciasabban kelnek védelmére a társadalomzüllesztő aberrációknak. (Ennek a folyamatnak az általános elemzéséről itt olvashat bővebben.)

Volner János rendőri múltjának köszönhetően könnyen kiszúrta a lesifotóst, utána eredt, és ő is fényképeket készített a hitvány merénylőről. Ezt követően bejelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatalnál, akik kötelesek kideríteni, hogy ki áll az akció mögött.

Ebből is látszik, hogy megfelelően kiépített, helyes ideológián alapuló és az igazsághoz hű médiahálózat nélkül a társadalomhoz kizárólag azok a hírek juthatnak el, amiket előzetesen a maguk érdeke szerint módosítanak az úgynevezett „tudósítók”, „hírközlők” és „elemzők”.

Facebook Comments