Médiavadász

A madár az ász

Zöld-könyv-borito

Fehérellenesség antirasszista mázban – Zöld könyv kritika

Ez az írás azonos című videónk szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.


Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, megjegyezném, hogy a Zöld könyv alapvetően egy jó film. Jó film abban az értelemben, hogy jól van megírva és megrendezve, és ha eltekintünk a hibáitól, a benne rejlő, nem is annyira burkolt üzenetektől és a rasszizmus halálosan unalmas témájától, egy már-már szívhez szóló történetet láthatunk két teljesen különböző emberről, akik kezdeti idegenkedésük ellenére örök barátra és kiegészítő társra lelnek egymásban.

green-book-1
De miért is kellene nekünk ezektől a hibáktól és manipulatív üzenetektől eltekinteni? Főleg egy olyan korban, amelyben mindenki oly előszeretettel siránkozik jogainak és rég elveszett vagy talán soha nem is létező „emberi méltóságának” sérülése miatt. Merthogy ez a film tipikus példája a fehér heteroszexuális férfiak elleni támadásnak, sőt az is egyértelmű, hogy Oscar-díjat sem a jó rendezés miatt nyert elsősorban: manapság a fehér férfi megalázó, sztereotip ábrázolása az egyik befutó téma Hollywoodban. Az általunk is kritizált A víz érintése is ugyanennek az üzenetnek köszönhetően gyűjthette be egy évvel korábban a legjobb filmnek járó elismerést.

green-book-3
A történet arról szól, hogy egy gazdag, művelt és tehetséges néger zenész felfogad egy olasz felmenőkkel rendelkező, pénzügyileg megszorult, talpraesett, de suttyó fehér kidobót az Egyesült Államok déli részén tartandó turnéjára. A cím arra utal, hogy annak idején egy „Zöld könyv” elnevezésű katalógusban gyűjtötték össze azokat a közintézményeket, ahová négerek is betehették a lábukat. A néger zonogorista megaláztatások sorát is vállalva látogatja az extrán rasszista déli államokat, hogy harcoljon fajának egyenjogúságáért.

green-book-5
Megható történet, csakhogy egy mélyebb síkon teljesen mást sugall a film. Mégpedig azt, hogy a fehér ember rasszista és kirekesztő. Ráadásul együgyű fajankó módjára, zsigerből, minden alapot nélkülözően, a primitív majomember színvonalát súrolóan rasszista és kirekesztő. Vagyis a film, számos hasonló témájú kortárs alkotással egyetemben azt üzeni, hogy a faji, nemi és egyéb megkülönböztetések kizárólag gyűlöleten, butaságon, elfogultságon vagy visszamaradottságon alapulhatnak. És kész, nincs kivétel. Egészséges, higgadt, kimért, objektív, gyűlölettől és elfogultságtól mentes megkülönböztetésről szó sem lehet. Észrevenni valakin azt, hogy nem olyan, mint én, és ebből következően arra az elhatározásra jutni, hogy nem szeretnék közösködni vele: ez a libsik szerint csak haragból és elvakultságból következhet. Szerintük a – mindennapi élethez egyébként szükségszerűen hozzátartozó, és valójában még általuk is bőven gyakorolt, csak éppen nem beismert – megkülönböztetés a primitivitás netovábbja.

green-book-7
Lássunk néhány jelenetet a filmből a fehérek negatív diszkriminációjára: 1) A fehér emberről már a film elején kiderül, mennyire érzéketlen más rasszba tartozók érzései iránt, amikor a főszereplő véletlenül néger szerelőket hív a házhoz. A több órás munkát követően is virágillatú, ápolt és jól nevelt néger melósokat a felesége üdítővel kínálja. Ezeket a poharakat a bizonyára gyerekkorától elvakult előítéletre nevelt Tony egyből a kukába hajítja. 2) A fehér – és mindezek tetejébe vallásos (fúj!) – férfi ellop egy jelentéktelen ásványt egy útszéli árustól. A négernek kell rászólnia, hogy tegye vissza. – Hát igen, ezt a jelenetet sem fordítva képzelnénk el a valóságban. 3) A túlsúlyos, igénytelen fehér ember csak a hasára tud gondolni. Úton-útfélen tömi a fejét mindenféle szemétkajával, és még a feleségének írt levelekben is csak arról képes beszámolni, mit evett aznap. 4) Sőt, csoda, hogy egyáltalán írni tud, nem hogy szépen fogalmazni, ezért egy ponton túl már a mély érzésű, előkelő, művelt néger diktálja neki a szívhez szóló sorokat, amiket, mi sem természetesebb, meghatottságtól könnyezve olvasnak fel egymásnak az otthoniak. 5) A fehér ember szemetel is. Milyen jó, hogy ilyen esetekre is ott van egy bölcs és felelősségteljes néger a háta mögött, aki figyelmezteti tudatlanságából és felszínességéből fakadó baklövéseire! 6) A fehér ember annyira műveletlen, nemhogy a komolyzenét nem ismeri, de még Chopin nevét sem tudja rendesen kimondani („Dzsópen”). Amikor pedig lehetősége lenne a néger zseniális játékát végighallgatni, inkább kimegy kockázni a többi tahóval. 7) Mindezek tetejébe még azt sem tudja, mi illendő, és mi nem: ez a sutyerák képes visszatenni a tálcára az ennivalót, amibe már beleharapott. 8) Természetesen a többi fehér ember is a nap huszonnégy órájában rasszistát játszik. Ugyan valamiféle különös sznobizmusból meghívják játszani a négert, de a fehéreknek fenntartott mosdót és éttermet már nem engedik, hogy használja. A ruhaboltos megtiltja, hogy felpróbáljon egy öltönyt. A rendőrök is folyton kipécézik maguknak, megverik, pusztán a bőrszíne miatt, sőt, nem is a bőrszíne, hanem a tehetsége és a zsenialitása miatt, ami nekik akkor sem lenne, ha belegebednének. És még azt is megakadályozzák, amikor éppen a Coca-Cola legújabb magyarországi reklámjához tart főpróbát egy másik férfival – csak hogy a hülye is értse, mennyire halmozottan kirekesztett és megbélyegzett személyről is van szó.

green-book-2
Ez a film tipikus példája annak, miként lehet egy a barátságról és a kiközösítettség elleni küzdelemről szóló kedves sztorit felhasználni a fehér ember megalázó ábrázolására. Bántó a fehérek bemutatása, akik egytől-egyig ostobák, gyűlölködőek és fejlődésben visszamaradottak. Lenéző, álságos és fájdalmasan egydimenziós a kor ábrázolása is, amiben a szereplők jellemét és mindennapi életét mintha a szemellenzős rasszizmuson kívül semmi sem határozná meg. És rosszhiszemű a film a nézővel szemben is, mert a hatvanas éveket egyedül a rasszizmus szemüvegén keresztül engedi láttatni – mintha más szempontok nem is lennének érvényesek mindaddig, amíg az adott karakter vagy történelmi esemény át nem megy korunk hiperérzékeny rasszizmusszűrőjén. A Zöld könyv a mai fehér emberben tudat alatt szükségtelen szégyenérzetet, bűntudatot és megfeleléskényszert ébreszt. Burkoltan olyan vélt történéseket kér számon a nézőn, amikhez személy szerint semmi köze, és amiket eleve egyoldalúan, elfogultan, a valóságot eltorzítva tár a néző elé. Mindezek tetejébe a négereket nemhogy egyenjogúnak, hanem egyértelműen magasabb rendűnek állítja be, ami a történetben annak ellenére is fennáll, hogy a szereplők kölcsönösen tanulnak egymástól. A két főszereplő első találkozása szimbolikusan összegzi is nekünk a két rassz készítők által sugallt hierarchiáját. A néger a mérhetetlen erkölcsi magaslatok trónján ül, királyi köntösben, drága ékszerekkel a nyakában. Vele szemben a buta fehér ember egy szinttel lejjebb, közönséges fotelben ülve, átlagos öltözékben próbálja bambán követni előkelő vendéglátójának kincset érő szavait. Aki nem hiszi el, hogy ez egy – legalább részben – fehérellenes film, képzelje csak el, milyen reakciót szült volna bizonyos körökben a Zöld könyv, ha fordított szereposztásban kerül bemutatásra.

green-book-6
Egyenlőség nincs a világban. Úgy látszik, ezt még a liberálisok is tudják. Számukra ugyanis a néger összességében: mégiscsak többet ér. Tényleg ez lenne a legjobb megoldás a világban tapasztalható vélt vagy valós társadalmi problémák megoldására? Ha arra nem is, a díjak bezsebeléséhez pont elegendő.

Facebook Comments
Tetszett? Légy a vadásztársunk! Támogasd munkánkat könnyen és egyszerűen a Patreonon!
fehérgyűlöletfilmkritikaGreen BookliberalizmusMahereshala AliPeter FarellyrasszizmusViggo MortensenZöld könyv

Médiavadász • 2019-08-12


Previous Post