Médiavadász

A madár az ász

Nyilas Gergely

Az indexes Nyilas Gergely közokirat hamisításért áll bíróság elé

Magát kirgiz migránsnak kiadva próbált személyazonosságot cserélni egy indexes újságíró, Nyilas Gergely, most viszont mindezt, ártatlanságát igazolandó, oknyomozó újságírásnak akarja feltüntetni. Az ügyészség máshogy látja, ugyanis vádat emeltek a firkász ellen közokirat hamisítás miatt.

Nógrádi György

A terrorista nagyapa terrorszakértő unokája: Nógrádi György

Bárhogy is támadják, és bármily szimpatikusakat is mond, Nógrádi csak egy posztkommunista ügynök marad. Vagy, ahogy Simicska mondaná jóval szofisztikáltabban, ez is csak egy geci.

kalman_attila04

Egy írástudatlan olvasmányélményei: miket nem olvas Kálmán Attila?

A szerző, Kálmán Attila, a liberális netfirkász szupercsapat egyik ismeretlen tagja. Ráérősebb olvasóink talán találkoztak már ezzel a névvel, ugyanis ez a balfasz a HAHA, vagyis a Hallgatói Hálózat aktivistája volt.

daniel_peter03

Üdvözlet Dániel Péternek!

Annyira megtetszettek a fényképeid, s a hozzájuk fűzött szívet melengetően mély és őszinte, már-már művészi leírásaid, hogy üdvözletembe be is illesztek néhányat. Ó, te szegény elüldözött, ki emigrációba kényszerültél hőn szeretett hazádból.

fam05

Gyalázkodó álbuddhista: Farkas Attila Márton

Farkas Attila Márton egy értelmileg súlyosan korlátolt, megkeseredett, belpesti suttyó, tartás és tisztesség nélkül. Nagy adag szélhámossággal és földi nyereségvággyal. Ahogy egy helyütt remekül megfogalmazták: „Voltaképp Farkas Attila Márton az a sárban fetrengő szerencsétlen, aki fogja a bokádat, hogy nehogy fel tudj kelni a földről. Ennyi a célja: maradjon mindenki olyan nyakig szaros, mint ő.”

seres-laszlo02

A liberális bértollnok, Seres László klinikai eset

A mini diktátor Seres László, és a hozzá hasonlók kártékony, romboló tevékenysége miatt tart ott az ország, ahol tart. Nagy pofa, zéró tudás, jó nagy adag gyűlölet, az őszinte megismerés és az érdemi hozzászólások totális hiánya. Tessék! Ez történik, ha klinikai eset kerül a klaviatúra mögé, felelős pozícióba.

zaza02

Zubor Zalán: „Hazugnak születni kell”

Az Origós Zubor Zalán válaszaiban elmondja, miért tartja jó befektetésnek a nemzeti szervezetek minden alapot nélkülöző gyalázását, mikor ütött meg először nőt, és megtudtuk azt is, hogy miért hord általában női alsóneműt.

?

Stumpf András a nemzet és a rend ellen uszít – neki azt is szabad!

Stumpf András, a liberális médiaterror egyik üdvöskéje néhány napja gyűlöletre uszította olvasótáborát. Szabadcsapatokat akart toborozni, hogy Érpataknak, a példamutató településnek polgármesterét bántalmazza. A gyáva Stumpfot ezért feljelentették, amire a mocskos szájú bértollnok nem számított.

nagy_jozsi02

Nagy József, a liberális gyűlöletkeltés nagymestere

Nagy József a jobboldal körmönfont támadásában lát egzisztenciális felkapaszkodási lehetőséget, amivel szánalmas kis karrierjét virágoztathatja. Nem az igazságkeresés motiválja, hanem a lejáratáshoz szükséges apró jelek megtalálása. Máshoz nem is ért, csak a tények aljas kiforgatásához, amiért általában nagy jutalom üti a markát.

szele_tamas02

A dilettantizmus Szele

Nem is gondolnánk, hogy az interneten terjengő, tucatszámra megosztott vélemények, „tudósítások” és „kritikák” milyen véglények agyából pattannak ki. Így jutunk el oda, hogy a világról és országunkról alkotott képünket pár felsztárolt kretén alakítja, akiknek sokszor úgy vesszük át a gondolatait, hogy meg se nézzük, ki az, aki kiokádta magából a hazugságoktól hemzsegő színvonaltalan firkálmányt.

puzser01

Puzsér Róbert szót kért, de minek?

Van valami kétségbeejtően baljós abban, amikor Puzsér egyenesen odáig merészkedik, hogy homoszexuálisokat és feminista nőket védelmez a „kegyetlen iszlámmal” szemben, avagy nem veszi észre, hogy éppen ezzel a kijelentésével rúg egy óriásit abba a világba, amit álszent módon védelmezni próbál. Puzsér sajnos számtalan olyan témában ad hangot magának, amihez szinte semmit nem ért. Cikkünk ezt a jelenséget kritizálja.

ablonczy_balint02

Heti Balfasz: Ablonczy Bálint

A beteges képzelgéseit papírlapra hányó Ablonczy ezúttal a Jobbik úgynevezett „holdudvarát” vette górcső alá. A félreértések elkerülése végett reagálunk a hazugságkórban szenvedő Ablonczy agymenéseire.

nemeth_vanyi01

Németh-veszély – Kiért jajong Ványi Klára?

Németh Ványi a hozzá nem értés lila ködös zavarában összetákolt cikkében a liberális nyafogás iskolapéldáját mutatja. Julius Evolát, a neves tradicionális szerzőt kritizálja, holott a legkínosabb kérdések éppen Németh Ványi személyével kapcsolatban merülnek fel, aki a Hit Gyülekezete szekta lapjának egyik megfeleléskényszeres firkásza.