Az Erasmus kórkép

Gondolatok az Erasmus elnevezésű nemzetközi cserediák programról, amely a tanulás leple alatt multikulturalizmusra neveli a fiatalokat. A rövid felvetések nem azok ellen szólnak, akik már részt vettek ilyenben, hanem az ellen a mögöttes ideológia ellen, ami a programot életre hívta.

erasmus02Jelszava: Határtalan élmények! Légy mobilis! Logója: A szivárvány minden színében pompázó puzzle, melyek szorosan összekapcsolódnak. A színek ne tévesszenek meg senkit! Nem a diákok vagy a szervezet sokszínűségére utal, sokkal inkább a bőrszínre vagy a buzeranciára, melynek köztudott, hogy a szivárvány a jelképe, és hogy a fajkeverés propagálása mellett kiemelt hadoszlopa a multikulturalista hadviselésnek. Ez a liberális tömegszenzáció évek alatt utat tört magának az európai egyetemeken. Keveredj össze, akivel csak tudsz, úgysem lesz következménye!

*

Aki a nyelvtanulás miatt választja, az hazudik! Ez ma egyszerűen divat lett, és ilyen buliból egyetlen csordalelkű ember sem szeretne kimaradni. Valakit egyenesen a szülei buzdítanak, hogy vegyen részt ezen a hasznosnak jó indulattal sem nevezhető kis kiruccanáson. Ezek az emberek valójában egy sötét, ködös lélekvesztőben bolyonganak, ahol a gyökerek elvesztése miatt teljesen kiszolgáltatottjává válnak az őket érő sötét ideológiáknak és a különböző kaotikus erőknek.

erasmus03V, mint victory, vagyis győzelem a tudatlanok felett

Az Erasmusok között (merthogy önmagukat így nevezik) tök ciki az, aki ezer kilométernél rövidebb távon utazik el országunktól. Az Erasmusosok között gyakori az, aki hazatérve fintorog, kesereg, szitkozódik és legszívesebben leköpné Magyarországot, hiszen szerinte külföldön szinte bárhol az ember csak jobban érezheti magát, mint ebben a szürke koszfészekben.

Számára nyolc-tíz különböző nemzetiségű félrészeg, nagypofájú fiatal egy ebédlőasztalnál szebb látványt nyújt, mint egy-két értelmes baráti arc.

*

Elég szomorú, hogy aki élete nagy részében nem lelt itthon igaz barátságra saját honfitársai között, az szinte már a kiutazása első pár napjában életre szóló barátságot köt egy gyakorlatilag idegen külföldivel, amit büszkén újságol. Szerintem elhamarkodottan döntenek azok a diákok, akik rövid ismeretségük alatt már testvéreknek hívják egymást. A testvériség nem itt mutatkozik meg! Gondoljunk bele egy pillanatra, mi lesz azzal a húsz év körüli személlyel, aki éli itthon a szürke, semmitmondó kis diákéletét. Életét a tanulásnak szenteli, és egyszer csak Európa valamelyik metropoliszában, nyolcadmagával összezárva találja magát, ahol kiderül, hogy ő még soha nem rúgott be életében. Egy ilyen sötét lélekvesztőben aztán a túlnyomó többség – akik igen tapasztaltak az alkoholfogyasztás terén – addig nem hagyják békén, amíg le nem csavar négy-öt vodkát.

*

Félő, hogy hazatérés után a posztmodern ideológia alatti ideológia agymosottja többé nem talál vonzónak fehér embert: csak fekete árnyalatú vagy valamilyen ázsiai rassz jöhet majd szóba párválasztásnál és barátok megválasztásánál egyaránt.

*

A legnagyobb álérv a nyelvtudás fejlesztése és az új barátok szerzése. Én amondó vagyok, e kettőt úgy is megszerezhetjük, ha maradunk szépen itthon a seggünkön. Arról nem is beszélve, hogy a kapcsolat- és karrierépítésnél komolyabb okok fel sem merülnek egy ilyen külföldi útnál. A világot látás és a „kulturálódás” vágya (ami a legtöbbeknél az Eiffel-torony megtekintésének színvonalán sosem mutat túl) még nem tesz egy ilyen külföldi kalandot értékessé, és pláne nem ad okot a büszkélkedésre.

*

Sokan azzal érvelnek, hogy sokkal talpraesettebbek lettek külföldön tartózkodásuk során. Persze az élet mindig hoz spontán próbatételeket, amiket pár másodperc alatt kell helyesen megoldanunk stb., de ez nem érv, ennek az egyetlen gyenge képességnek kijavításáért senki sem olyan hülye, hogy megtegyen több ezer kilométert. Az ugyanúgy helyben is megoldható. Máshonnan fúj a szél!

*

Nem merik nyíltan bevallani, hogy semmi más nem motiválja őket, csak távol lenni a családtól, a figyelő szemek látóteréből kilépni, ahol szabadjára engedheti a benne rejlő „fenevadat” mindenféle felelősségre vonás nélkül. Ráadásul bele sem merek gondolni, milyen szülő az, aki rávehető arra, hogy több hétig egy vadidegen kölök lakjon a kislányuk hálószobájában, aki tököm tudja honnan érkezett. Ezek a cserediák-programok felbomlasztják a (nagy jóindulattal) még erősnek nevezhető családi kötelékeket.

erasmus04Sokan azt állítják, hogy a rasszok, távoli országok népségei között rengeteg közös téma, közös érdeklődési kör fedezhető fel, és hogy minden ember egyenértékű és eleve tökéletes, ezért senkinek sincs joga elítélni őket.

Persze ebben a korban bulizni, piálni, pasizni/csajozni bárki szeret, egyértelmű. A baj csak az, hogy ezen a „szentháromságon” kívül az égvilágon semmi más közös érdeklődés nem fedezhető fel.

*

Megfelelési kényszeres stréber diákokról beszélünk, akik pejoratív módon vélekednek hazájukról, és azokról az emberekről, akik nem látják ebben az óriási kitörési lehetőséget.

*

Az önkéntes Erasmus főguruk gyakran szerveznek mókás „csapatépítő” jellegű játékokat a megszeppent külföldieknek, hogy ezzel is szaporázzák beilleszkedésüket, és eloszlassák zavartság érzetüket. A „sokszínű” játékokat ilyen nevekkel illetik: International Dinner (nemzetközi vacsi); Pub Tour (kocsmatúra); Treasure Hunt (kincsvadászat); International Event (nemzetközi esemény); Adventure (kaland). Én azért javasolnék nekik még egy programot kiegészítésképp. Az lenne a neve, hogy International hunt (nemzetközi vadászat). Úgyis olyan sokan vannak, és izgalmasabb játék is lenne.

*

A csóró magyar diákoknak persze senki nem szervez estélyeket. A buzgó önkéntesek mindent megtesznek azért, hogy a külföldieket nyomatékosabban magasztalják, mint saját társaikat. Ezek az erőltetett humanitárius intézkedések a szervezőkről is sokat elárulnak.

*

Halva született teória, és nagyfokú butaság elhinni azt, hogy ezekre a külföldi diákokra, akik nálunk vendégeskednek, itt, a mi országunkban szükség van. Fel lehet karolni az elesetteket, csak nem árt tudatosítani, hogy sok magyar ember is segítségre szorul. Ez utóbbiakon gondoskodni pedig sokkal kifizetődőbb lenne. És az is tévedés, hogy olyan sokat kapunk tőlük. Néhány átmulatott bárgyú éjszakán, egy-két idegen szó megtanulásán és a kérészéletű, felületes és felelőtlen románcokon túl semmi említésre méltó és különleges nincs a más tájakról érkező emberekben. Hacsak nem valami szellemi tanítással a tarsolyukban érkeznek, bár ez eléggé valószínűtlen, arról nem is beszélve, hogy pont ez az, ami a leginkább hidegen hagyja a magukat álomvilágban ringató, idegeneket pátyolgató szervezőket.

Szűcs Veronika

Facebook Comments