A terrorista nagyapa terrorszakértő unokája: Nógrádi György

Az ember beszarik ezen a Nógrádin. Az ország biztonságpolitikai hakni showman-jén. Amikor már majdnem olyan népszerű, mint Pumped Gabó vagy Fekete Pákó, egyszer csak bebaszik a ménkű. Múlt hét szerdán és csütörtökön a balliberális média közvetlenül Soros Gyurka (metszette Derkovits) tulajdonában lévő leghányadékabb része (444, Index, Magyar Narancs, Népszabadság) felállványozta a hosszú cicit Nógrádinak. És ő most a rossz oldalán áll annak.

Szívás. Ám ezzel még nem is lenne semmi probléma. Mert Nógrádi atlantista propagandája évtizedek óta szennyezi a hazai közgondolkozást. De nem ezért tették indexre a hazugsággyárak.

Akkor viszont mit baszhatott így el a „tanár úr”?

A Nógrádi sztori a kommunizmusban kezdődött, egész pontosan Magyarország vörös hadsereg általi megszállásával, és nem a „tanár úrral”, hanem az ő nagyapjával. Informátorunk állítása szerint:

Nógrádi nagyapja Moszkvában kiképzett ügynök volt.

Kommunista partizáncsapatok parancsnokaként 1945-ben az ellenséges vörös hadsereg előtt „tisztogatta az utat”. Vagyis magyar katonák és civilek ellen hajtott végre aljas terrortámadásokat.

Ez a moszkovita zsidó háttér nagyban meghatározta Nógrádi életét. Fiatalon belépett a KISZ-be, majd MSZMP tag lett. Bizonyos háttérkörökkel már ekkor kapcsolatba került. Eleinte csak egyetemi klubokban, szakszervezeti gyűléseken volt meghívott előadó. Országos hírre akkor tett szert, amikor ’79-ben a Szovjetunió megszállta Afganisztánt, és ekkor Nógrádi egyfajta nyílt „ellenvéleményt” képviselt. Feladata már a 70-es évektől egy bújtatott atlantista propaganda terjesztése volt. Hogy miért atlantista? Informátorunk így folytatta:

„A kommunista rendszer legfelsőbb köreiben már a 70-es évek elejétől készültek arra, hogy a Szovjetúnió megszűnése után, saját hatalmukat kézben tartva, az országot a nyugati-atlanti érdekszférába állítsák át. A háttérkörök nem hittek a kommunizmusban, viszont a néptől megkövetelték, hogy higgyen. Ők pontosan tudták, hogy a kommunizmus nem működőképes (igaz, a kapitalizmus sem), és csak hitelekből tudják fenntartani, de akkor is csak ideig-óráig. Ezért különböző utakon már a ’70-es évek elejétől szervezték az átállást. Az előkészületi munkák sok szinten folytak, voltak jogharmonizációs feladatok, külkereskedelemmel kapcsolatosak stb. És ezek mellett az egyik legfontosabb a közgondolkozás átformálása, vagyis az volt a feladat, hogy beleültessék a magyar ember fejébe, hogy ha megszűnik a Szovjetunió, akkor az egyetlen alternatíva az, hogy rabszolgaként besimul az atlanti-nyugati demokratikus rendszerbe, és ne is jusson eszébe a ’45 előtti állapotokat helyreállítani. Ezért a kommunista rezsim mögött működő háttérerők olyan ügynököket alkalmaztak, akiknek a feladatuk egy disztingvált kommunizmus-ellenesség propagálása volt, aminek burkoltan az volt a célja, hogy az euro-atlanti rendbe való átállást előkészítse.”

Tehát Nógrádi régi ügynök, de ezt már a Raguza sztori óta tudjuk. Azt, hogy

családja konkrétan részt vett a magyarság elpusztításában,

vagyis a kommunista megszállásban, azt nem tudtuk eddig.

Gyuri bácsi biztosan elmondaná, ha valaki megkérdezné, hogy a nagyapja egy mocskos terrorista volt, aki magyar civileket ölt,

csakhogy senki sem kérdezi meg. Fura, nem? Azt is biztos elmondaná, hogy ennek köszönhetően „indult be” a karrierje, és amiatt ül ott ma is a tévéstúdiókban. Biztosan elmondaná, csak nem kérdezik.

Nógrádi GyörgyInnen válik érthetővé Nógrádi „rendszerváltás” utáni szerepe is. A különböző gyanús bizottságokban és cégekben betöltött pozíciói, tipikus példáját adják egy posztkommunista karriernek. Számtalan ilyen ismert és kevésbé ismert figura van. A kommunizmusban megszerzett gazdasági és politikai hatalmukat a ’90-es években, privatizált állami cégek igazgatótanácsaiba mentették át. Ezek a körök uralják ma is a magyar gazdasági, politikai életet. Ezek egyike Nógrádi György, aki

semmiben sem különbözik posztkommunista haverjaitól.

Hogy továbbra is a (bújtatott) atlantista propaganda hazai szócsöve, az nem kérdés. Nógrádi szereplésmániás, jóformán azt lehet mondani, hogy szerelmes magába, amikor színpadon áll. Imád fontoskodni, előadni, vicceskedni, és teszi ezt olyan gusztustalan, összekacsintós, geil módon, amitől a diplomás prolik összepisálják magukat örömükben.

Bármilyen szépeket is mondjon Nógrádi a migráns ügyben, a kapcsolati háttere és bekötöttsége mit sem változott. Erről egyébként az amúgy szélsőliberális Magyar Narancs 2015. október 22-ei számában Gyuri bácsi egyik kollégája a következőt mondja:

„Nógrádinak olyan háttere van, ami igencsak relativizálja, hogy miként kell értelmezni, amit tőle hall az ember, mi annak a forrása és mi az információközlés célja”.

Nyilván az MTV-hez sem véletlenül hívnak be embereket. Komoly kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy valakit 3-4 médiaszereplésre kérjenek fel naponta. Ide nem elég az, hogy jól tud nyilatkozni és a „kormány álláspontját” fújja. Az a poszt, amit Nógrádi eddig betöltött a magyar közéletben, az egy nagyon jelentős, a közgondolkozást nagymértékben befolyásoló pozíció. Ezt nyilvánvalóan nem lehet rábízni akárkire, ide jól kipróbált ügynök kell.

Ejtsünk még pár szót a világpolitika demokratikus díszleteiről és a mögöttük meghúzódó hatalmi körökről. Arról, amikor a „tanár úr” esti meseként beadja a proliknak: a demokratikusan választott bábfigurák tényleg döntéshozó vezetők, és szó sincs itt háttérerőkről, akik mozgatják ezeket a politikus bábukat. A Merkel, az Obama, a Cameron: ezek Nógrádi esti meséjében önálló gondolatokkal és politikai stratégiával rendelkező elnökök, miniszterelnökök. Háttérerőkről szó sem lehet! Holott a valóságban

ezek az „elnökök” és „miniszterelnökök” háttérerők és fedett érdekkörök bábjai, és éppen annyi szabadsággal rendelkeznek, mint egy színész, akinek egy megszabott forgatókönyvet kell eljátszania.

Amikor színészekből, mint Ronald Reagan és Arnold Schwarzenegger, amerikai elnök illetve kormányzó lehet, vagy boxolóból kijevi főpolgármester, akkor csak a vak nem látja, hogy amit politikának próbálnak eladni, az csak egy ócska show műsor. Sok pénzt és energiát fordítanak a hatalom valódi birtokosai arra, hogy ezt a politikai színházat eladják a tömegtársadalmaknak.

Nógrádi is egy ilyen tipikus szócső, aki a tévénézőknek szépen elmagyarázza a politikai bábszínház aktuális felvonását, a „never ending storyt”.

Nógrádi GyörgyMigráns ügyben Nógrádi „jókat mondott”. De ez nem meglepő, hiszen egy „biztonságpolitikai szakértő” nyilván nem fog az illegális határátlépés mellett kardoskodni. Az egyetlen épeszű álláspont a határok megvédése. Számára „szakmailag” (persze tudjuk, hogy nem szakmai véleményt mond, mert egy ügynök) is tarthatatlan lenne mást mondani. De annak, aki nem az MTV agymosodájából tájékozódik, ismert, hogy Orbánék nagy nemzetvédő melldöngetése közben is akadálytalanul folytak át a migránsok a határon hosszú hetekig, miközben a kormánypropaganda, a határok lezárásával harsogta tele a médiát. Nógrádi, érdekes módon ezeket a kormányra nézve kellemetlen tényeket sosem említette meg. Bizonyára egy igazi úriember, vagy az is lehet, hogy a heves nyelvcsapások közepette elfelejtette, hogy a dolgok nem is úgy állnak, ahogy épp ő és a kormány állítja. Az se jött soha szóba a „tanár úr” médiaszerepléseiben, hogy miért csak tavasz végén mozdultak meg Orbánék a migráció ügyében, mikor már tavaly ősztől özönlöttek át az emberek a zöldhatáron. Biztos nem tudták Orbánék. Érdekes, hogy a déli határ menti falvakban, a Mari nénik kertjében csomóban ülnek a négerek fél éve, és a magyar hírszerzés csak tavasszal veszi ezt észre. Szerencsére Nógrádi ezt sem pedzegette soha, bizonyára ő a világ legelnézőbb biztonságpolitikai szakértője.

Azt a kérdést, hogy szervezik, és hogy kik szervezik a migránsok beözönlését, végképp nem érinti Nógrádi a megszólalásaiban (a médiában szereplő szakértők közül egyedül Georg Spötle tette fel ezt a kérdést). Az ISIS-ről és a migráció kiváltó okairól meg olyan ködös hülyeségeket beszél Nógrádi, amiknek a tisztázására nem lenne elég ez a cikk.

Hogy tisztán lássunk, fél éven át falazott ez a kamuegytemeken kamudoktor (valójában ügynök) sztárelemző az Orbán kormánynak abban, hogy nem csinál semmit. Végül azt a minimálisat, amit tett (vagyis betartja a hatályos törvényeket és nem enged embereket beözönleni a zöldhatáron), azt pedig Európa-mentő hőstettnek adhassa el a médiában, fél éven át félretematizálva ezzel a közbeszédet migrációügyben.

De miért éppen most érte el ez a karaktergyilkosság? Egyes pletykák szerint az izraeli nagykövetnél húzta ki a gyufát (rácsapta a telefont Ilan Morra). Ez pedig nem elég demokratikus. De valószínűleg abból is elegük lehetett már páraknak, hogy a saját magába beleszerelmesedett Nógrádi önjáróvá vált az utóbbi időben. Már olyan nyilatkozatokat is megengedett magának, amiket addig nem, és az egyre növekvő népszerűsége miatt ez veszélyeket rejtett. Persze nem úgy, hogy majd Nógrádi földobja az ügynök haverjait és kifecseg dolgokat, amiket nem szabad. Inkább

az jelenthette a veszélyt, hogy a kormány pozícióit a kelleténél jobban megerősítette.

Beindultak a Soros-féle médiabirodalom hazugsággyárai. Először október 20-án, a 444-en támadták Nógrádit, majd másnap jött az index címlap, harmadnapra pedig a Magyar Narancs címlap.

Furcsán kéjes érzés látni, hogy a „szólásszabadság” és „véleményfüggetlenség” legnagyobb szószólói, parancsszóra támadásba lendülnek.

Az indexes cikket egyébként az a Dezső „Agent” András követte el, akinek CIA-s bekötöttségét már több helyen pedzegették. Érdekes mód, ő volt az, aki a Kovács Béla ügyben a perdöntő bizonyítékot hogy, hogy nem, egy Japán kisvárosi lap húsz évvel ezelőtti számából szerezte meg. De ügyes ez a Dezső gyerek! Nem kicsit, nagyon!

Nyilván nem valamelyik hírszerző szolgálat adta át neki az információkat, hanem japán kisvárosi lapokat olvasgat, ha arra szottyan kedve.

Márpedig, aki keres, az talál, ugyebár, s a nagyon ügyes Dezső, amilyen ügyes, azokban talál is ezt, azt.

De ne vicceljük el a dolgot. Annak idején a Mokkában „Agent” Adrisnak ki is csúszott a száján a beismerő vallomás. Itt 7:09-től érdemes meghallgatni, hogy mit dadog össze-vissza ez a majom, és hogyan nullázza le magát anélkül, hogy komolyabban felkérdeznék. Sőt, még azt is elkotyogja, hogy az ügynökök, akik leadták neki az infót, anno Japánban újságírónak álcázva folytattak ügynöki tevékenységet. Hoppá! Milyen meglepő, hogy az újságírók közt vannak titkosszolgálati ügynökök.

Ezek mellett „Agent” Bandihoz köthető a Szíjártó elleni karaktergyilkosság, egy idén februárban történt eset, amikor amerikai érdekek szerint hazudozott, régebbi Jobbik elleni sajtótámadások és persze még sok más. Nyilván nem ez a kretén az egyetlen, akinek titkosszolgálatok tollba mondják a cikkeket, hiszen az egész liberális média tele van a hírszerzések báb újságíróival. Csak a legnaivabbak hiszik azt, hogy létezik olyan, hogy független mainstream média.

Dezső AndrásVajon ki a nagyobb rohadék? Aki írta vagy akiről írták?

Dezső és Nógrádi is ugyanolyan beépített véleményformálók. Minden látszat ellenére, csak egy (politikai/ügynöki) „generációs” különbség van kettejük közt. Annak is van célja, amikor egy olyan figura, mint Nógrádi, „jókat mond” migránskérdésben. Az ellene intézett támadással, közvetetten az egyre erősödő Fidesz álláspontját akarták támadni. De bárhogy is támadják, és bármily szimpatikusakat is mond, Nógrádi csak egy posztkommunista ügynök marad. Vagy, ahogy Simicska mondaná jóval szofisztikáltabban, ez is csak egy geci.

Hámory Dénes

Facebook Comments