A rádiózás gazságai

Lenyűgözően pontos leírás Hamvas Bélától a rádióról és azok bemondónőiről. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a buzis műsorvezetőket, a Boros-Bochkor duót és a „morningsó” szánalmas piperkőceit látván megállapítható, hogy a hímneműek is kiválóan felzárkóztak a hazudozás, a pletyka és a szemfényvesztés terén.
A rádió a sajtószolgálat terén új korszakot teremt. A közigazgatás eddig az emberhez csak a betűn, s így csak a szemén keresztül jutott el, a szemet azonban le lehet hunyni. A rádió lehetővé tette azt, hogy az embert sokkalta érzékenyebb szervén keresztül közelítse meg, és az ember a fülét nem hunyhatja le. Az egyes államok rádiójának merőben a hangjából holtbiztosan megállapítható a hazugságnak az a fokozata, amelyet az állam kormányzata hirdet. Az egyszerűbb és szárazabb, objektívebb és nyugodtabb hang arra vall, hogy az állam bizonyos valóságos tényeket hajlandó komolyabban venni. Ettől a merőben informatív, egy kicsit szürke és monoton, de egzaktságra törekvő hangtól a legkisebb eltérés a pátosz és a retorika, vagy akár a líra felé, azt jelzi, hogy az államnak rossz lelkiismerete van. Az érzelmek megjelenése mindig gyanús. A rádióhang minél lelkesültebb, annál többet hazudik. Ezúttal nem szavakról és stílusról beszélünk. Azt már régen és mindnyájan tudjuk, ha egy rádió emberiességről és kultúráról, békéről és barátságról beszél, az mit jelent. Ez itt most a sajtó rejtett zenéje. A tónus minden egyébnél konkrétabb. Vannak államok, amelyek szpikernek különös előszeretettel alkalmaznak nőket. A nőknek a közigazgatásban való szerepéről már volt szó, és hallottuk, hogy az elaljasodás bizonyos igen magas valőrjeit csakis nők tudják kielégítően megvalósítani. Nők találékonysága az embernyúzás területén csaknem kimeríthetetlen. Nők lágyabb és muzikálisabb hangja a rádióban bevált.
Vannak államok, amelyeknek szpíker-női azt a kívánalmat, amelyet a hatalom támaszt, el is érik. Édes hangjuk egyre sűrűbben száll a légen át. Ez a hang hízeleg, a meghatottságtól egy kicsit ingadozik, mintha attól, amit mond, el lenne bűvölve. Mintha nem is tudná elhinni egészen mindazt a tüneményes és ragyogó valóságot, amelyet most elérzékenyülten közöl. Mint a boszorkány, aki a mesében a mézeskalács házikó előtt Jancsit és Juliskát csalogatja andalító szavakkal. Mint az óvónő, aki az apróságokat csitítja, mindjárt megkapják a mézes-vajas kenyeret, és akkor minden jó lesz. A hang remeg és fojtott, megihletve attól, amit mond. Van ennek a hangnak valamilyen kábító illata, valami rafinált bódulata. Banánkrém tejszínnel és malagával. Olyan illedelmes, hogy az ember szeretné leköpni. Csupa áhítat és megrendülés, amikor bemondja, hogy a bűnösök elnyerték méltó büntetésüket. Amikor arról beszél, hogy a minisztertanács felemelte az árakat, csaknem könnyezik. Édeleg, de vigyáz, hogy érzelmei el ne ragadják, és hogy az üdvözült gyönyörtől csuklásba ne fulladjon. Mindezt a vidéki tanítónő vagy a ripacs színinövendék szentimentalizmusával, és a megvénült kéjnő kiszámított cinizmusával.
Ez a hang közli a legújabb híreket minden ünnepélyes gazságról, énekelve és puhán, mint megnyugtató örömhírt, hogy végre, végre ezt is elértük, jó sok cukorral, részre nem hajló elvetemültséggel, ez az a hang, amely nem tud tárgyilagos lenni, s amely túláradó emócióval mondja el az inkvizíció legújabb rémtetteit, kicsit talán a boldogság könnyei között, de tudja, hogy hallgatói neki ezt megbocsátják. Ahol a rádióban ez a hang szól, tudjuk, hogy az államban nincs hajmeresztő rémség, amit ne követnének el. Ez a hang, amely altató tónusával minden borzalmat ki tud mondani és üdvözültségnek tud feltüntetni. A serdülő gyermek egyszerűségével és könnyű zavarával beszél, azzal a bölcsődal-hanggal, amely nem tartalmával győz meg, hanem szimfonikus hangzatával. Elhiteti, hogy az élet, amelyben itt most részesülünk, már nem is valóság, hanem a költészet egy neme, és ha ez a kormányzat fennmarad, az édenkert valósul meg. A hangban lévő elfogódottság mindenkit meggyőz. Ennek a hangnak nem lehet nem hinni. Ez több, mint objektív. Ez a hazudozás enthuziazmusa. Ez a szodomai hang. Amíg az ember értelmére hivatkoznak, nincs különösebb baj, mert az a galádságon keresztüllát. A szív romlottsága ellen nem lehet védekezni.
Hamvas Béla: Patmosz I. (Értekezés a közigazgatásról)
Facebook Comments