A fesztiválok lélektana

Az alábbi gondolatokat egy olvasónk küldte a fesztiválok lélektana kapcsán. Az ismert pszichológust, Erich Frommot idézi, akinek meglátásai figyelmet érdemelnek, de csak a következő megjegyzések mellett. A tradicionális civilizációkat az „emberi faj csecsemőkorának” nevezni meghökkentő nagyképűség, amennyiben e kifejezés alatt a naivitást és a csökkent értelműséget értjük. A tradicionális civilizációk komplexitása és komolysága nem engedi meg, hogy ilyen leegyszerűsítésekkel éljünk velük kapcsolatban. Hasonlóképp a különféle rítusok és ceremóniák – amiknek csak alesete az orgiasztikus rítus – megélése nem annyira a vad természettel és az állatias ösztönökkel való újraegyesüléssel kapcsolatos, hanem a természetfelettivel való kapcsolat felvételével és megerősítésével. Ezért a tradicionális és a modern „orgiasztikus” vagy közösségi „rítusok” nemcsak abban különböznek, hogy az egyiket elfogadják, míg a másikat elutasítják társadalmi szinten, hanem abban is, hogy teljesen másra irányulnak. A rítusok tradicionális formája az isteni influenciák befogadása végett zajlik, ellenben a modern álrítusok az önkívületet és a széthullást keresik.

„Hasonlóképpen az emberi faj csecsemőkorában [pontosabban tradicionális állapotában] még egynek érzi magát a természettel. A föld, az állatok, a növények még az ember világa. Azonosítja magát az állatokkal [de még inkább az általuk szimbolikusan hordozott minőségekkel], és ez kifejeződik abban, hogy totemállatokat és állatisteneket imád. De minél inkább kinő [pontosabban kiesik] az emberiség ezekből a kezdeti kötöttségekből, annál inkább elkülönül a természeti [de még inkább az isteni] világtól, annál hevesebb szükségletévé válik, hogy új módozatokat találjon az elkülönültség elkerülésére. E cél elérésének egyik módja: az orgiasztikus állapotok mindenféle fajtái. Egyik formája ezeknek az öngerjesztéssel, olykor izgatószerek segítségével előidézett révület. A primitív törzsek számos szertartása élénk képet ad erről a megoldástípusról. Az önkívület röpke állapotában eltűnik a külvilág, és vele eltűnik belőle az elkülönültség érzete. Minthogy ezeket a szertartásokat közösen űzik, a csoporttal való egybeolvadás többletélménye ezt a megoldást kiváltképpen hatásossá teszi. Az orgiasztikus megoldásnak közeli rokona és nem ritkán kiegészítője a szexuális élmény. A nemi kielégülés a révülethez vagy bizonyos kábítószerek hatásához hasonló állapotot idézhet elő. Sok primitív szertartáshoz hozzátartoztak a közösségi szexuális orgiák rítusai. Úgy látszik, hogy az orgiasztikus élmény után az ember egy darabig nem szenved túlságosan az elkülönültségtől. A szorongás feszültsége lassan gyülemlik fel, majd a szertartás megismétlése újból lelohasztja. Mindaddig, amíg ezek az orgiasztikus állapotok a törzs mindennapos gyakorlatához tartoznak, nem váltanak ki szorongást vagy bűntudatot. Részt venni bennük rendjén való, sőt erényes dolog, hiszen mindenki csinálja, és a varázslók vagy papok jóváhagyják, sőt megkövetelik, semmi oka sincs tehát a bűntudatnak vagy a szégyenérzetnek. Merőben más a helyzet, ha egyénileg választja valaki ugyanezt a megoldást egy olyan kultúrában, amely felhagyott ezzel a közös gyakorlattal.

Nem orgiasztikus [pontosabban szólva modern] kultúrában az egyén az alkoholizmus és a kábítószerszedés formáját választja. Ellentétben azokkal, akik a társadalmilag javallott megoldásban vesznek részt, az ilyen egyedek bűntudattól és lelkiismeret-furdalástól szenvednek.

Noha az elkülönültség elől menekülnek az alkoholhoz vagy a kábítószerekhez, az orgiasztikus élmény elmúltával csak még elszigeteltebbnek érzik magukat, ami arra ösztökéli őket, hogy egyre gyakrabban és intenzívebben folyamodjanak hozzá.

Valamelyest különbözik ettől a szexuális orgiasztikus megoldás. Ez bizonyos mértékig természetes és normális formája az elkülönültség leküzdésének, és részleges megoldás az elszigeteltség problémájára. Sokaknál azonban, akik az elkülönültség enyhítésének egyéb módjait nem ismerik, a nemi kielégülés keresése olyan szerepre tesz szert, amely nemigen különbözik az alkoholizmustól vagy a kábítószerezéstől.

Kétségbeesett erőfeszítés lesz belőle, megszabadulni az elkülönültség okozta szorongástól, ami csak egyre növekvő elkülönültség érzést eredményez, mivel a nemi aktus szerelem nélkül soha nem tudja áthidalni, csak pillanatnyilag, a két emberi lény közötti szakadékot.” (Erich Fromm: A szeretet művészete)

ozora03Ezért vannak a különböző nyári fesztiválok, mint az Ozora is. De tulajdonkeppen mindegy, melyiket is említjük, egy a célja mindegyiknek. Az adott célcsoport kitombolja magát a saját irányultságán belül, majd éli ugyanúgy kispolgári vagy nagypolgáribb életét, mint előtte. Dolgozik és beilleszkedve, engedelmesen végzi a napi teendőit, majd nyálcsorgatva várja a nyarat és a megszokott, jól megérdemelt fesztiváljait. A fesztiválok nem egyebek, mint modernkori orgiák (termékenységi rítusok/ünnepek) a természet lágy ölén, ahol olyan dolgokat tehet meg az ember, amiket a normál hétköznapok során nem tud, és nem is tesz meg, hacsak nincsen erre külön lehetősége. Ezért hagyja az államrendszer, sőt támogatja is ki nem mondottan. Mint feszültség levezetés, egy csatornázási rendszer a szexuális energiák levezetésére és a feloldódás/kollektív egyesülés igényére (mert minden ember így működik, hacsak nem autista). Amíg az élvezethez és kielégüléshez tér és idő van biztosítva, addig a kisember mindent lenyel és megemészt, minden fentről jövő szorítást és visszaélést eltűr. Egy egyetemista fiatal nem a politikával és a világgazdasággal és világmegváltó gondolatokkal foglalkozik többnyire, hanem a szexualitását igyekszik kiélni az esetek elnyomó többségében, még akkor is, ha pont közgazdaságot tanul. (Kivételek mindig akadnak, de most a többségről írok, aki alig bírja ki a hétvégi alkoholgőzös bulikig, vagy még hét közben is ezt csinálja, ha pénze és ideje engedi.)

Facebook Comments

Válaszoljon

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.